budapesti kamaraszínház

2012 március 7., 15:23
Színház budapesti kamaraszínház Szerző: Fidelio

Megszűnik a Kamaraszínház működtetője

Finanszírozás hiánya miatt a Budapesti Kamaraszínházat működtető gazdasági társaság megszüntetéséről döntött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Zicherman Zsolt szóvivő elmondta, hogy fokozatos megszűnésről van szó, ameddig lehet, működtetik a színházat. A teátrumot vezető Szűcs Miklós szerint még korai volt a vagyonkezelő lépése.
2012 március 1., 19:00
Színház budapesti kamaraszínház Szerző: Fidelio

Küldik a pénzt a Budapesti Kamarának és a Játékszínnek

Az évad befejezéséig történő működéséhez összesen 210,4 millió forintot kap a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín a kormány határozata alapján. A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent döntéssel a kabinet a központi költségvetésen belüli átcsoportosítással biztosította ehhez a forrást.
2012 február 28., 17:01
Színház budapesti kamaraszínház Szerző: Fidelio

Nem lesz Árpádház

A február 29-i szerdai Árpádház című előadás technikai okok miatt elmarad a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában. A jegyek 10 munkanapon belül vissza válthatóak, vagy a következő előadásra cserélhetőek!
2012 február 28., 16:53
Színház kultúrpolitika Szerző: Fidelio

A NEFMI nem utalt a Budapesti Kamarának

Még nem érkezett meg a Budapesti Kamaraszínház támogatása, amelyre a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól (NEFMI) kapott ígéretet a teátrum az évad befejezéséhez. A dolgozók három hónapja nem kapnak fizetést.
2012 február 21., 15:21
Színház budapesti kamaraszínház Szerző: Fidelio

Elmarad a Pankreátorok

A február 21-i Pankreátorok című előadás a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában betegség miatt elmarad. A jegyek 10 munkanapon belül visszaválthatóak.
2012 február 9., 13:35
Színház sándor györgy Szerző: Fidelio

Utcai jegyakció a megmentésért

A Budapesti Kamaraszínház művészei a Károly körúti jegyirodájuk előtt rendeznek akciót február 10-én 12 és 13 óra között a jegyek eladására, az előadások megmentésére.
2012 február 4., 08:30
Színház budapesti kamaraszínház Szerző: Fidelio

Műsorváltozások a Budapesti Kamarában

Február 5-én az Ericsson Stúdióban technikai okok miatt elmarad a Caligula, és február 7-én a Shure Stúdióban elmarad a Mindenkit megnyúzunk.
2012 január 25., 17:35
Színház támogatás Szerző: Fidelio

Lesz pénz a Budapesti Kamarára és a Játékszínre

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az évad végéig biztosítja a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín működését. Az erről szóló közleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Az egyetlen Bach-darab, amit Glenn Gould utált

Mindig kerülte, hogy játszania kelljen ezt a darabot, egyszer, egy tévéműsorban meggyőzték, hogy tegye meg mégis. Nem volt benne öröme.
Színház

Sikerdarabokat tesz online elérhetővé a Játékszín

Június 3-tól szerdánként találkozhat a közönség a színház újranyitása óta műsorra tűzött, ám színpadon már nem látható produkciókkal.
Jazz/World

Hogyan szól a tambura? – Eredics Áron (Söndörgő)

A Söndörgő együttes idén ünnepli 25. születésnapját. Eredics Áron prímtamburán, tambura szamicán és darbukán játszik, valamint énekel a zenekarban. A Fidelio Hangszertár sorozatában most ő mutatja be a hangszereit.
Vizuál

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.
Vizuál

A hazai vásárlókra épít a közeljövőben a Faur Zsófi Galéria

„Meg fog változni a piac, a lokális vásárlókra kell felkészülni” – mondja Faur Zsófi, a Faur Zsófi Galéria tulajdonosa és vezetője, aki nagyon szeretné, ha az lenne ennek az elmúlt két hónapnak a tapasztalata, hogy igenis fontosak a lokális közösségek, a család, a barátok. Ők is ezt erősítik a Bartók Béla úton, azaz a Bartók Béla Boulevard-on, ahol a Kulturális Tizenegy Egyesület elnökeként online fesztivál szervezését vezeti.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében