A sorozatban híres zenészcsaládok mutatkoznak be, ahol a gyermekek követték a szülői mintát, és a zenei pályát választották hivatásul. A követkeőz alkalomra szeptember 8-án kerül sor a BMC-ben.
A Budapesti Vonósok idén hatodik alkalommal rendezi meg az Óbudai Zenezug Fesztivált. A háromnapos hétvégi rendezvény változatos koncertprogramokkal, táncházzal és kerti gulyáspartival várja közönségét.
A hagyományoknak megfelelően idén december végén is zenével köszöntik alapítójukat és művészeti vezetőjüket, Botvay Károlyt a Bartók–Pásztory-díjas Budapesti Vonósok.
A Budapesti Vonósok szervezésében július 20-23. között várja a közönséget idén 26. alkalommal a Haydn Fesztivál Pápán, az eseménysorozatnak az Esterházy-kastély ad otthont.
A Budapesti Vonósok január végére különleges csemegével készül, a fókusz szólistaként Pasztircsák Polinára, zeneszerzőként pedig a 110 éve született Benjamin Brittenre helyeződik. De vajon mi a közös az énekesnőben és a komponistában? Illetve milyen belső összefüggések rejlenek a koncertműsor darabjai között?
A Liszt-, Kossuth-, Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas csellóművész negyvenöt éve alapította, és máig vezeti a Budapesti Vonósokat, az együttes a kerek évforduló alkalmából koncerttel köszönti a művészt.
Zenés nyáresték várják a látogatókat a Krúdy-negyedben az Óbudai ZeneZug Fesztiválon, a Budapesti Vonósok programsorozatán: Bartók és kortárs jazz, zenei csemegék az 1700-as évekből, klasszikus zenei stand-up és egy sokszínű zárókoncert Szalóki Ágival.
Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.