bulla elma

2021 október 18., 09:20
Színház interjú Szerző: Canjavec Judit

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
2013 augusztus 26., 11:00
Színház évforduló Szerző: (va)

100 éve született Bulla Elma

A táncos csodagyerekből lett felejthetetlen színésznő 1913. augusztus 26-án született Selmecbányán. Munkásságáért 1956-ban Kossuth-díjjal, 1954-ben érdemes, 1960-ban kiváló művész címmel tüntették ki. PORTRÉ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink