carlo goldoni

2016 május 21., 12:17
Színház interjú Szerző: (x)

Klasszikus, de kortárs

Az Egy fenékkel két lovat Carlo Goldoni A két úr szolgája című színműve alapján született, és óriási sikert aratott Londonban és a Broadwayn egyaránt. Az angol komédiát június 23-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban. A premier kapcsán Zöldi Gergelyt, a darab fordítóját kérdeztük.
2014 július 13., 06:58
Színház interjú Szerző: Szentgyörgyi Rita

Valló Péter: "Miért pont most lenne másként?"

Az emberi gyarlóságokat kortársai jó útra térítésének szándékával ábrázoló Carlo Goldoni egyik legtöbbet játszott darabja A kávéház. A Veszprémi Petőfi Színház előadása július 17-én a Városmajori Színpadon lesz látható a Budapesti Nyári Fesztivál keretében. Ebből az alkalomból beszélgettünk Valló Péter rendezővel erkölcsi romlásról, kultúraellenes világról, elitváltásról. INTERJÚ
2014 július 4., 16:45
Színház kávéház Szerző: (x)

Fidelio Színház Est: A kávéház

Játsszon a Fidelióval, és legyen ott a veszprémi Petőfi Színház vendégjátékán a Városmajori Szabadtéri Színpadon július 17-én!
2013 július 2., 12:35
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Ahogy a sült tök égeti a szánkat

A Kecskeméti Katona József Színház és a Gyulai Várszínház közös előadása, a Chioggiai csetepaté július 6-án látható a Városmajori Színházi Szemle programjának részeként.
2013 május 14., 15:00
Színház játék Szerző: (va)

Nyaraljon színházban!

Legyen a Fidelio vendége a május 23-i A nyaralás című előadáson a Katona József Színházban! Az előadást követően a Fidelio Színházi Est keretében közönségtalálkozót tartunk, melyen Ön is kérdezheti az alkotókat. JÁTÉK

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Horgas Eszter: „Prés alatt vagyunk mindannyian”

Csak ülünk és teázunk. Két különböző lakásban, a monitor két oldalán. Hiába, az ember olyan könnyen megszokja a személyes találkozások luxusát. Interjú karantén idején – a gépeken keresztül – Horgas Eszter fuvolaművésszel.
Klasszikus

Ez az időszak próbatétel, nem büntetés

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás nagycsaládi körben töltik az önkéntes izoláció idejét: fiuk, Gáspár oktatóvideókat készít, ők Leclair-műveket tanulnak. Ez az időszak próbatétel és kihívás, mondják.
Plusz

„A legelsők közt omlott össze és az utolsó lesz, ami talpra áll” – válságban a magyar zeneipar 

A hazai könnyűzene és azt működtető zeneipar szinte a járvány első pillanatában leállt és lefagyott. Koncertek, turnék, fesztiválok maradnak el, egy teljes iparág maradt az egyik pillanatról a másikra munka és bevétel nélkül, s persze a kreativitás terepei is beszűkültek és átalakultak. Zenészeket és zeneipari embereket – szervezőket, menedzsereket, sajtósokat, újságírókat – kérdeztünk arról, hogy mi történik velük most, hogyan élik meg a járványidőszakot és a válságot.
Klasszikus

Az interneten közvetítik a János-passiót a lipcsei Tamás-templomból

A koronavírus-járvány ellenére fel fog csendülni Johann Sebastian Bach János-passiója a lipcsei Tamás-templomban nagypénteken, az eseményt az interneten élőben közvetítik, és együtt éneklésre biztatják a nézőket.
Vizuál

A népharag miatt nem pótolta a Milói Vénusz karjait a Louvre restaurátora

A karokon kívül ékszerek és festék is volt eredetileg a szobron. Kétszáz éve, 1820. április 8-án fedezte fel az alkotást egy földműves.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében