christoph schlingensief

2012 augusztus 28., 11:08
Zenés színház mti Szerző: Fidelio

Megjelennek Schlingensief emlékiratai

A tervezetthez képest szűk egy hónappal később, október 8-án jelenik meg a 2010-ben elhunyt operarendező Tudom, én voltam című könyve.
2012 március 13., 09:33
Zenés színház afrika Szerző: Fidelio

Folytatódhat az afrikai Operafalu építése

Több mint egymillió euró (300 millió forint) folyt be a napokban egy berlini jótékonysági árverésen az afrikai Operafalu továbbépítésére
2011 október 10., 11:50
Zenés színház mti Szerző: Fidelio

Megnyílt Schlingensief operafaluja

Az iskola, ahol az olvasáson és íráson kívül hangszeres zenét, éneklést, képzőművészetet és filmezést is tanulhatnak az afrikai gyerekek, október 8-án kezdte meg működését
2011 március 2., 09:39
Zenés színház burkina faso Szerző: (pt)

120.000 euró az afrikai operafalunak

A nyugat-afrikai Burkina Fasóban építendő, Christoph Schlingensief által megálmodott operafalu első építési fázisához elegendő pénz gyűlt össze.
2010 november 30., 15:45
Plusz blog Szerző: Marsalkó Eszter

Berlin sem a paradicsom

Hősnőnk (E) él és virul, de főként dolgozik. Másik hősnőnk (B) szintén él és virul, és kicsit fázik. Az első hónapok izgalma után a kapcsolat új fázisba lép.
2010 november 10., 14:23
Színház színházi fesztivál Szerző: (pt)

Kortárs Drámafesztivál idén kilencedszer

A november 27. és december 4. között megrendezendő programsorozatban az Egyesült Államok színháza és a lengyel dráma kerül középpontba.
2010 október 7., 13:11
Zenés színház hírek Szerző: (pt)

Metanoia a Berlini Staatsoperben

Az Unter den Lindenen levő épület helyett a Schiller Theaterben játszották a Metanoia című operát.
2010 szeptember 7., 10:54
Zenés színház hírek Szerző: (pt)

Beteljesedhet Schlingensief álma

Henning Mankell folytatja a nemrég elhunyt Christoph Schlingensief operafaluprojektjét Burkina Fasóban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miért írt új befejezést az Orfeóhoz Fischer Iván?

Valami nem stimmel Monteverdi Orfeójával. Fischer Iván több mint negyven éve ezt érzi, és most tett is érte, hogy ne így legyen: új befejezést írt hozzá. Hogy miért volt erre szükség?
Klasszikus

5 zongoraművész, aki megmutatta, mit jelent a női energia a színpadon

Tudta, hogy Schumann felesége egymaga is zenetörténetet csinált? És hogy Fischer Annie véreskezű diktátorral is szóba állt, hogy megmentse egy ismerősét? Összeszedtünk néhányat a legvagányabb és legbátrabb zongoraművésznők közül.
Vizuál

Online térképen böngészhetőek híres emberek egykori otthonai

Mindig is érdekelt egy utadba eső épület története? Esetleg az izgatott, hogy hol éltek a magyar kultúra ismert alakjai? A Lechner Tudásközpont két online térképével órákra le fogod foglalni magad.
Színház

Mácsai Pál: „Az egypercesek nem csak intellektuális sziporkák”

Egy nemrégiben tartott irodalmi beszélgetés egyik vendége Örkény István „magyar hangjának” nevezte Mácsai Pált. Az Azt meséld el, Pista! című monológot huszonhárom éve adja elő a legkülönbözőbb helyszíneken. A Zsidó Művészeti Napokra is Örkény-esttel készül.
Vizuál

Ingyen nézhetőek a Cirko filmjei online

A négyzet, a Táncterápia, a Férfiak fecskében, vagy személyes kedvencünk, a Tű, cérna, szerelem is bekerültek a Cirko Film új online videotékájába, ahol március 30-ig az is kényelmesen mozizhat, aki valami miatt nem jut el a moziba.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében