A 2012-es kasseli dOCUMENTA (13)-on való szereplése óta először lépett önálló kiállítás keretében új művekkel a magyar közönség elé Csákány István a Trafó Galériában.
Az előadóművészetekben új tereket megnyitó előadásokat kínál a Trafó 2014/2015-ös évada, amelyet a jazz, a techno és a minimalista zene nagymesterei, színházi premierek, kiállítások és a különböző művészeti ágakat ötvöző táncelőadások is színesítenek.
A Ludwig új állandó kiállítása Csákány István Szellemtartás című, a dOCUMENTA (13) felkérésére készült installációját is bemutatja. A múzeum több mint ötszáz művet számláló gyűjteményéből most mintegy nyolcvan darab kerül bemutatásra, köztük például Bódy Gábor, Chuck Close, Erdély Miklós, Jasper Johns, Yoko Ono, Pauer Gyula, Pablo Picasso, St.Auby Tamás vagy Andy Warhol munkája is.
Június 9-én megnyílt Németországban, a Hessen tartománybeli Kasselben a világ legrangosabb kortárs művészeti seregszemléje, az ötévente megrendezett és összesen száz napon át tartó dOCUMENTA. Több programnak magyar szereplői is lesznek, például Csákány István és Csörgő Attila képzőművészek.
Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.
Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.