A Tréfa, A lét elviselhetetlen könnyűsége és A nevetés és felejtés könyve szerzője egy ideig zenésznek készült, majd váltott az irodalomra, előbb ott is a költészetre.
Egy cseh újságírónő a legrosszabbul fizetett munkákat végezte öt hónapig, hogy megmutassa, hogyan él egy kórházi mosodás, bolti kasszás, szemétválogató vagy, borotvagyári munkás 2017-ben. A világ, amely a valóságban közelebb van hozzánk, mint a földrajzi távolsága.
Az egyik legismertebb cseh bélyeggyűjtő kollekcióját 1,22 milliárt forintra becsülik. Legutóbb 7,8 millió koronáért (90 millió forint) adott el egy bélyeget, amely a cseh állam tulajdonában volt, majd a restitúció során került vissza eredeti tulajdonosához.
A visegrádi négyek kortárs képzőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Brüsszelben február 20-án: a Varsóból, Prágából, Pozsonyból és Budapestről érkezett műtárgyakat az Art Thema Galleryben március 19-ig egy közös tárlaton tekintheti meg a közönség.
Az Uránia programja négy napig a retró mesefilmektől a kultikus vígjátékokon át a történelmi tabukat feszegető filmekig ível, és olyan klasszikusokat hoz vissza a mozivászonra, mint a Tűz van, babám! és az Eszkimó asszony fázik.
Az Oscar-díjas cseh rendező rendező mellett a film legendás női főszereplője, Magda Vášáryová is a miskolci filmfesztivál díszvendége lesz szeptember 8-án.
Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
hírlevél
A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében
A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.