cseh tamás

2022 december 5., 11:45
Plusz magazin Szerző: (vb)

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
2022 augusztus 11., 13:20
Jazz/World ajánló Szerző: Fidelio/MTI

Cseh Tamás-emléknapot szerveznek Bakonybélen

Soha nem hallott dalok is elhangzanak augusztus 13-án Bakonybélen, az Énekmondók emlékezete című rendezvényen, amelyet Cseh Tamás zenész-énekes tiszteletére rendeznek meg. 
2022 július 18., 13:00
Plusz hír Szerző: Fidelio

Ön is szavazhat: melyik mű idézi leginkább Cseh Tamás szellemiségét?

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Budai Vároltalmazó Közalapítvány pályázatot hirdetett Cseh Tamás emlékére. A művészhez köthető alkotásokat vártak, és az értékelést végző zsűri már ki is választotta azt a kimagasló tízet, melyek közül most a közönség is szavazhat kedvencére!
2022 június 23., 09:25
Vizuál kritika Szerző: Varga Bence

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
2022 május 4., 09:10
Jazz/World hír Szerző: Fidelio

Cseh Tamásra emlékeznek: művészeti pályázatot írt ki a Budai Vároltalmazó Közalapítvány

Kevés ma az emléke annak, hogy Cseh Tamás és Bereményi Géza az I. kerületben, Budavár alatt, egy albérletben írták kultikussá vált szerzeményeiket. A Budai Vároltalmazó Közalapítvány ezen változtatna: művészeti pályázatuk kortárs alkotókat ösztönöz arra, hogy Cseh Tamás szellemi örökségével foglalkozzanak.
2021 augusztus 11., 10:00
Jazz/World ajánló Szerző: Fidelio/MTI

Zenei emlékestet rendeznek Cseh Tamás tiszteletére Bakonybélben

Az augusztus 14-i eseményen megidézik a tavaly elhunyt Kátai Zoltán énekmondó emlékét is, aki a korábbi megemlékezések zenei rendezője volt.
2021 június 17., 10:15
Színház ajánló Szerző: Fidelio

Kétórányi Cseh Tamás a Városmajorban, megállás nélkül

Cseh Tamás a XX. század krónikásaként vonult be a magyar zenetörténelembe. Szellemének, alkotóerejének hiánya sokak számára máig érezhető. A művész után maradt űrt próbálja betölteni az a színfalak közé álmodott nagyszabású, szcenírozott előadás, amely az első hangjegytől az utolsó hangulatképig Cseh Tamást idézi meg: a Váróterem, Keresztes Tamás rendezésében.
2021 január 22., 09:20
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

Cseh Tamásra emlékezik a Vígszínház a Magyar Kultúra Napján

Koncertszínházi előadással idézi meg Cseh Tamás alakját január 22-én a Vígszínház. A zeneszerző, énekes éppen a Magyar Kultúra Napján lenne 78 éves, a Kelet-nyugati pályaudvar című est két nagy sikerű lemezének – a Fontátvonulás és a Nyugati pályaudvar – dalait dolgozza fel.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A metronóm kérlelhetetlensége – megnéztük az Ennio Morricone-filmet

Egy monumentális életműhöz monumentális portré illik: Giuseppe Tornatore dokumentumfilmje a maga két és fél órájával töményen, sűrítve mutatja meg, miért is lehet kizárólag szuperlatívuszokban beszélni Ennio Morriconéról.
Tánc

Eltáncolt fájdalom – Frida Kahlóról készít előadást Duda Éva

Eleonora Accalai főszereplésével mutat be Frida Kahlo életéről és művészetéről szóló előadást a Duda Éva Társulat. A FRIDA, az élet múzsája című, látványszínházi produkció bemutatóját december 7-én tartják a Nemzeti Táncszínházban.
Színház

Szakítópróba három hangra – Őze Áron rendezésében jön a Válásguru a Rózsavölgyi Szalonban

A francia Tristan Petitgirard által jegyzett darabot december 15-én mutatja be a Rózsavölgyi Szalon. Őze Áron rendezésében színpadra lép Ullmann Mónika, Brasch Bence és Józan László.
Plusz

Polgári engedetlenségbe kezdtek a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanárai is

„Felháborít az a megalázás, elhallgattatás és megfélemlítés, amit azoktól a politikai vezetőktől kell elviselnem, akik helyettem, felettem, nélkülem döntenek” – jelentették ki a gimnázium oktatói, akik úgy fogalmaztak, diákjaik iránt érzett szeretetük miatt álltak bele ebbe a küzdelembe.
Vizuál

A magyar származású festő, akinek a képe a francia elnök dolgozószobájában lóg – Kamaratárlat nyílt Hantai Simon munkáiból

A Hantai, Klee és más absztrakciók című kiállítás a világhírű, magyar származású festő munkái mellett az őt inspiráló alkotók műveit is bemutatja a Szépművészeti Múzeum.

Nyomtatott magazinjaink