csellista

2015 április 2., 11:35
Edu-Art bécs Szerző: (um)

Ingyenes klasszikus zenei mesterkurzus

Idén tizenhatodik alkalommal fog össze a Bank Austria és a Bécsi Filharmonikus Zenekar, hogy kimagaslóan tehetséges fiatal zenészek fejlődését segítsék a szlovéniai Trentában megrendezett mesterkurzuson.
2014 december 23., 12:16
Klasszikus komolyzene Szerző: (ja)

Elhunyt Varga László

Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Varga László, a New York-i Filharmonikusok egykori első csellistája, amerikai és kanadai egyetemek tanára.
2014 május 25., 06:58
Edu-Art verseny Szerző: Filákovity Radojka

Devich Gergely: "Magamnak szeretnék bizonyítani"

A tizenöt éves Devich Gergely már számos versenygyőzelmet tudhat maga mögött, együtt játszott többek közt Kocsis Zoltánnal és Maxim Rysanovval, vezényelt már neki Fischer Iván, megtöltötte a Művészetek Palotája nagy koncerttermét, május 26-31. között pedig az ő képviseletével vesz részt hazánk az Ifjú Zenészek Eurovízióján, Kölnben. A csellistájának tehetségénél talán csak az alázata az elbűvölőbb. INTERJÚ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Színház

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Plusz

Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.

Nyomtatott magazinjaink