d1

2016 június 9., 10:43
Színház videó Szerző: (va)

POSZT – Azoknak, akik szeretik a színházművészetet!

Június 9-én indul a Pécsi Országos Színházi Találkozó, ahol a versenyprogram mellett gazdag kínálattal, kőszínházi, alternatív, vizsga-, és táncszínházi előadásokkal, az ország kiemelkedő zenekarainak koncertjeivel és izgalmas performanszokkal várják az érdeklődőket. A részletekről Gáspár András programszervezővel beszélgettünk a Fidelio-Kultúrpercekben.
2016 május 20., 11:15
Zenés színház nyáry krisztián Szerző: (va)

Zenés történelem? Igen!

Molnár Ferenc, Karinthy Frigyes, Örkény István és más nagy művészek élete elevenedik meg Kováts Kriszta és Nyáry Krisztián zenés estjén június 4-én az Átrium Film-Színházban. A zsidó és magyar kultúra úgy olvad össze ezekben a sorsokban, mint a flódni rétegei az ember nyelvén – elválaszthatatlanul. A Magyar flódni című estről Kováts Krisztával beszélgettünk a Fidelio-Kultúrpercekben.
2016 április 28., 11:50
Jazz/World müpa Szerző: Fidelio

Népies blues? Igen!

A népzenét magas színvonalon közvetítő együttesek találkozásának lehetnek tanúi mindazok, akik május 1-jén ellátogatnak a Müpába a Csík zenekar és a Rackajam közös koncertjére. A fellépésről a Csík zenekar tagjával, Barcza Zsolttal beszélgettünk a Fidelio-Kultúrpercekben.
2016 április 28., 11:27
Színház elfriede jelinek Szerző: Fidelio

Orgia a háborúban

A Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek megrázó darabját állítja színpadra a Rátkai Márton Színházi Műhely. A Rohonc avagy az öldöklő angyal története jellemzően fanyar, groteszk humorú világba kalauzol minket. A Fidelio-Kultúrpercekben Vas-Zoltán Iván rendezővel beszélgettünk.
2016 április 28., 11:10
Tánc videó Szerző: Fidelio

Fogjuk meg egymás kezét!

Mindennapi rutin az emberek mozgásában. Kapcsolatteremtés, amin nem is gondolkodunk. Ezt vizsgálja a Keep in Touching című előadás, amit április 29-én és 30-án mutat be a SÍN. A Fidelio-Kultúrpercekben Dányi Viktória táncművésszel beszélgettünk.
2016 március 19., 09:21
Színház elsötétítés Szerző: (va)

Szerelem, házasság, élet és halál

Az Elsötétítés című előadás egy keresztény nő és egy zsidó férfi nehézségeit mutatja be a harmadik zsidótörvény idején. A szívszorító produkció legközelebb március 21-én lesz látható a Purim Fesztiválon. A Fidelio-Kultúrpercekben a női főszereplőt, Söptei Andreát kérdeztük.
2016 március 17., 17:02
Színház videó Szerző: Fidelio

Zűrzavar, kényszer, lázadás

Hét fiatal problémáit dolgozza fel az Utolsó estém a Földön című produkció, amelyet március 23-án mutatnak be az Ódry Színpadon a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában. A d1 tévén látható Fidelio-Kultúrpercekben a darab írója, Horváth János Antal és a rendező, Olasz Renátó is megszólal.
2015 november 5., 15:03
Színház mucsi zoltán Szerző: (va)

Miért olyan Nehéz?

Félő, hogy november 8-án utoljára látható Bérczes László a Bárkából átmenekített rendezése a Nemzeti Színházban. VIDEÓ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.

Nyomtatott magazinjaink