dalszerző

2019 március 8., 13:15
Jazz/World dalszerző Szerző: Fidelio

A nőknél a dalszöveg a favorit

Évek óta 20 százalék körül alakul a női zenei alkotók aránya Magyarországon, jelentős többségük szövegírással foglalkozik. A 2018-ban regisztrált női dalszerzők közel 60 százaléka 30 évesnél fiatalabb – derült ki az Artisjus statisztikáiból. A nemek közti egyenlőtlenség a zeneipar globális kihívása.
2017 január 23., 09:40
Plusz 2016 Szerző: nemoszi

Ennyit kerestek a dalszerzők 2016-ban

Több magyar zenét hallgattunk, mint tavaly, az elektronikus zene pedig megelőzte a rockot. Ezek a legfontosabb tendenciák az Artisjus 2016-os statisztikája alapján.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Lányával, Norával zenél Fischer Iván a Fesztiválzenekar új évadában

A Budapesti Fesztiválzenekar bejelentette új évadát, amelynek fénypontjába Monteverdi Orfeója kerül Fischer Iván befejezésével.
Zenés színház

Kovács János az Operaház korrepetitorainak munkáját méltatta

"Szívből gratulálok nagyszerű billentyűs kollégáimnak" - írja.
Klasszikus

Jascha Heifetz ujjai lassított felvételen: ezért volt ő a 20. század Paganinije!

A filmrészlet az 1951-es Of Men and Music című portréból megmutatja, hogy a mindig tökélyre törekvő Heifetz milyen technikás játékos volt.
Klasszikus

Lehet, hogy hiába gyakorolsz, minden a genetikán múlik

Sokan úgy tartják, hogy a kimagasló eredményekhez gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás kell. Nos, ez nem igaz, sokkal több múlik a genetikán.
Könyv

Kukorelly Endre egymillió forintot ajánlott fel a Baumgarten-díj visszaállítására

Az író közösségi finanszírozásból javasolja a díj felélesztését, reagálva a nemzeti ünnepen kiosztott állami kitüntetések körüli visszásságokra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében