dányi viktória

2018 március 8., 13:19
Tánc trafó Szerző: (sze)

Négy Tatiana, ha találkozik

Négy harmincas nő. Mindannyian a Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztek, de így négyen még soha sem dolgoztak együtt. Első közös alkotásukat, a Tatianát március 9-én és 10-én mutatják be a Trafóban, a Hazai pálya sorozat részeként.
2018 február 19., 15:26
Tánc tünet együttes Szerző: Szász Emese

Az előadás, ami megszüli önmagát

Forma és tartalom frappánsan reflektál egymásra a Tünet Együttes Burok című darabjában, ami valódi beavatásélményt kínál a szülés misztériumába.
2017 április 14., 16:27
Tánc sín kulturális központ Szerző: Fidelio

Negyven percig összenőve

Erre vállalkozik két táncos, Dányi Viktória és Szász Dániel a Keep in Touching című koreográfiában, ami legközelebb a MU Színházban látható április 15-én.
2016 november 30., 11:05
Tánc interjú Szerző: (sze)

Hol találkozik a báb és a tánc?

Kálmán Eszter A tó című rendezésében a két műfaj kapcsolódási pontjait kutatja A hattyúk tava motívumainak, valamint a két forma stílusjegyeinek alkalmazásával. A darabban Bercsényi Péter bábművész és Dányi Viktória kortárs táncos nyűgözik le a gyerek és felnőtt nézőket. Kálmán Eszterrel beszélgettünk a Fidelio-Kultúrpercekben.
2016 július 25., 15:54
Tánc trafó Szerző: (sze)

Magyar táncosokkal dolgozik a világhírű japán koreográfus

Hiroaki Umeda öt magyar táncossal dolgozik a Drives című darabon, aminek előbemutatója a Szigeten lesz augusztus 11-én, szeptemberben pedig a nagy sikerű Holistic Strata című darabbal együtt a Trafóban lesz látható.
2016 április 28., 11:10
Tánc videó Szerző: Fidelio

Fogjuk meg egymás kezét!

Mindennapi rutin az emberek mozgásában. Kapcsolatteremtés, amin nem is gondolkodunk. Ezt vizsgálja a Keep in Touching című előadás, amit április 29-én és 30-án mutat be a SÍN. A Fidelio-Kultúrpercekben Dányi Viktória táncművésszel beszélgettünk.
2016 április 8., 12:32
Tánc kortárs tánc Szerző: (sze)

Mi minden rejlik egy kézfogásban?

Hogy lesz a rutinszerű gesztusból emberi dráma? A kézfogás mozdulata köré épül Dányi Viktória és Nelson Regeura Perez Keep in Touching című koreográfiája, amit április 29-én és 30-án mutat be a SÍN.
2015 január 2., 21:01
Tánc molnár csaba Szerző: Szász Emese

Vadas Zsófia Tamara: "Egy ponton túl magát írja a darab"

A Nyúzzatok meg! című koreográfiájukkal tavaly bekerültek az Aerowaves 20 legjobb táncelőadása közé, valamint a magyar Lábán-díjat is megkapták. Januárban újra látható a darab a Trafóban, többek között a Nextfeszt elnevezésű fesztiválon, ami a legfiatalabb előadóművész generáció darabjait vonultatja föl. INTERJÚ

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

„A világ, amiben élünk, pokoli hely, ennek csak egy tünete a TikTok” – interjú a Túlságosan vékony falak alkotóival

A Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert Túlságosan vékony falak című előadás alkotóival, Bódi Zsófiával, Gerorgita Máté Dezsővel és Horváth Pannával a social media jelenlétről, influenszerekről és az előadás létrehozásának körülményeiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink