Szeptember 26-a a "hontalan" társualtok napja lesz. A város legkülönbözőbb pontjain mutatkoznak be a független, alternatív, struktúrán kívüli alkotócsoportok.
A tavalyi sikert követően ismét megrendezik a Szent Gellért Fesztivált Szegeden szeptember 22 és 26. között. Az immár öt napossá bővült rendezvény a művészetek széles spektrumát fogja át.
Nemcsak a felújításra váró Zeneakadémiától, hanem a Nagyteremben lévő orgonától is el kell köszönnünk egy időre. Varnus Xaver október 9-én adja utolsó koncertjét a „régi” épületben.
Szeptember 26-án nyílt napot tart a Nemzeti Színház. Az ilyenkor szokásos nyílt próbák mellett filmvetítéssel, rajzversennyel, felolvasószínházzal, koncerttel és táncelőadással várják a kíváncsiskodókat.
Szeptember 25-én pénteken a népzenei hagyományokat ápoló és azokat a jazz kötetlen formavilágával ötvöző Dresch Quartet, másnap pedig az egyik legnépszerűbb hazai jazzgitáros, László Attila lemezbemutató koncertje a Múzeum utcában.
Kozmikus tér / Teremtett világ / Missa duodecima – a Feledi Project új bemutatóinak már a címéből is sejthető, hogy a hétköznapi világon túli tartományt látogathatjuk meg, ha helyet foglalunk az előadáson, október 20-án a Müpa Fesztivál Színházában.
Mi motiválja a Nemzet Művészét túl a kilencvenen? Erről kérdeztük a zongoraművész-karmestert, a Magyar Művészet Akadémia rendes tagját, akivel a családi minták és a kicsorduló könnyek is szóba kerültek.
Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk.
Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.