dénes istván

2024 november 6., 13:35
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

Dénes István, Fokanov Anatolij és Lőcsei Jenő az OPERA új örökös tagjai

Csányi János magánénekest és Kovács Béla klarinétművészt posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük többek közt Pasztircsák Polina és Farkasréti Mária operaénekesek és Rajna Martin karmester munkáját is díjazta az OPERA vezetése.
2016 július 13., 10:54
Klasszikus beethoven Szerző: (sze)

„Best of Beethoven” koncertet ad a Nemzeti Filharmonikusok

Beethoven ritkábban hallható darabjai mellett legismertebb művei is megszólalnak a Nemzeti Filharmonikusok martonvásári hangversenyein július 16-án Kovács János, július 23-án Kocsis Zoltán, július 30-án pedig Dénes István vezényletével.
2014 július 9., 13:43
Klasszikus hírek Szerző: (um)

Beethoven-est Martonvásáron

Három szimfónia mellett a komponista egyetlen, Krisztus az Olajfák hegyén című oratóriuma is elhangzik a Nemzeti Filharmonikusok hagyományos sorozatában.
2013 január 27., 07:08
Klasszikus kritika Szerző: László Ferenc

Furcsa pár

Romantikus slágerdarab és egy megkésett ősbemutató, hegedűverseny és táncjáték került egymás mellé a Nemzeti Filharmonikusok 24-i koncertjén. Lajtha görög istenei előtt az est hérosza az örmény Sergey Khachatryan volt. KRITIKA
2013 január 16., 18:05
Klasszikus magazin Szerző: (vd)

Kihagyhatatlan koncert a Nemzeti Filharmonikusokkal

Lajtha László 1943-ban komponált egyfelvonásos táncjátékának ősbemutatója, valamint Sergey Khachatryan örmény hegedűművész vendégjátéka teszi különlegessé az NFZ január 24-i koncertjének műsorát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.
Klasszikus

Cseh ínyencségeket tálal februári műsorán a Budapesti Fesztiválzenekar

Közép-Európa gazdag zenei öröksége áll a Budapesti Fesztiválzenekar közelgő hangversenyének középpontjában, amelynek február 15-én, 16-án és 17-én a Müpa ad otthont. Az esemény három kiemelkedő cseh zeneszerző műveit mutatja be.

Nyomtatott magazinjaink