déri múzeum

2016 március 10., 10:51
Vizuál debrecen Szerző: Fidelio/MTI

Pákh Imre tovább küzd a Golgotáért

Bírósághoz fordul a Golgota című Munkácsy-kép védetté nyilvánítása miatt a festmény tulajdonosa, Pákh Imre.
2015 július 12., 10:04
Vizuál debrecen Szerző: (kzs)

Az Antal-Lusztig gyűjteménnyel nyitott az újra strukturált MODEM

Kiállítás nyílt Újratervezés címmel az Antal-Lusztig gyűjteményből július 10-én a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban, a csaknem 500 képzőművészeti alkotás 2016 január végéig lesz látható a képtár három szintjén.
2015 június 9., 20:00
Vizuál debrecen Szerző: (va)

Így tartanák itthon Munkácsy festményét

A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája - mint elsőfokú hatóság - elindította Munkácsy Mihály Golgota című festményének védési eljárását.
2015 február 27., 11:00
Vizuál munkácsy mihály Szerző: (va)

Mennyit ér Munkácsy hazakerülő festménye?

A Krisztus Pilátus előtt című festmény már megszületése idején a nemzetközi figyelem középpontjába került. Ezzel együtt Bellák Gábor művészettörténész szerint nehéz megbecsülni értékét, mivel monumentális mérete miatt nehezen illeszthető be magángyűjteménybe.
2015 február 3., 06:58
Vizuál debrecen Szerző: Várhegyi András

Kukla Krisztián: "Az összevonás sok mindent tönkretett"

A debreceni MODEM az alapítása óta eltelt nyolc év alatt az egyik legjelentősebb hazai modern és kortárs művészeti kiállítóhellyé nőtte ki magát. Hiába azonban a számos szakmailag és a közönség által is elismert kiállítás, a városi közgyűlés döntése értelmében a Déri Múzeum viszi tovább az intézményt. Kukla Krisztiánnal, a MODEM ügyvezető igazgatójával az éppen záró tárlatokról és a várható jövőről beszélgettünk. INTERJÚ
2014 július 14., 16:50
Vizuál debrecen Szerző: (va)

Elszállították Munkácsy festményét

Nem látható már Debrecenben Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye. A Munkácsy-trilógia másik két darabja, a Golgota és az Ecce Homo továbbra is együtt látható a múzeum Munkácsy Termében.
2014 július 14., 16:00
Vizuál debrecen Szerző: (va)

"A MODEM nem független intézmény"

Kósa Lajos szerint Kukla Krisztián "fantomokkal hadakozik, rosszul teszi". Debrecen fideszes polgármestere így reagált a kulturális intézmény igazgatójának közleményére, amelyben elhibázottnak tartja azt az önkormányzati tervet, hogy a központ a jövőben a Déri Múzeum tagintézményeként működjön.
2014 július 14., 14:15
Vizuál tiltakozás Szerző: (va)

A kultúra fekete hétfője

Tiltakozik a Krisztus-trilógia megbontása ellen a Munkácsy Alapítvány, amely közleményében 2014. július 14-ét a kultúra fekete hétfőjének kiáltotta ki.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

Ők kapják idén a Baumgarten-emlékdíjat

Harmadik alkalommal jelentették be a Kukorelly Endre kezdeményezésére létrehozott elismerés díjazottjait. A teljes egészében közösségi adományokból finanszírozott Baumgarten-emlékdíjak átadására a vírushelyzet miatt később kerül sor.
Klasszikus

Kicsoda Oksana Lyniv, Itália első női zeneigazgatója?

A napokban kezdte meg a munkát a bolognai operaházban az ukrán Oksana Lyniv, aki az első női zeneigazgató Olaszországban. Neve a magyar közönségnek is ismerős lehet, hiszen járt már nálunk.
Színház

Anatolij Vasziljev osztályvezető lesz az SZFE-n

A világhírű orosz alkotó a színházrendező szakos hallgatók osztályvezetőjeként érkezik az intézménybe – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem.
Könyv

Nyáry Krisztián tiltott szerelmekről ír

Február 14-én különleges kötet jelenik meg a Corvina Kiadó gondozásában. A Tiltott irodalom – Klasszikus irodalmi művek az azonos neműek közötti szerelemről című antológia a „Nem kötelező” sorozat második darabjaként kerül a könyvesboltok polcaira.
Színház

Némafilmek színházi köntösben

Egyedülálló produkció a színházi palettán: egy néma, fekete-fehér előadás, amely zenével és különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát idéző játékkal mesél, s közben a néző fantáziáját használja eszközként ahhoz, hogy kibontakozzon egy egyszerre mulatságos és megindító történet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink