dolhai attila

2022 június 3., 11:50
Vizuál kritika Szerző: Vass Antónia

A történelem sodrásában

Elrugaszkodva a hagyományos, megszokott narratívától, hétköznapi emberek sorsán keresztül meséli újra Trianon tragédiáját Dolhai Attila és Cári Tibor alkotása, az Örök hűség, melyet Iványi Marcell rendezésében június 4-én a Duna Televízióban láthat először a közönség. A filmmusical, bár valós eseményeket dolgoz fel a teljesség igényével, túlmutat azon, hogy egyszerű dokumentarista alkotás legyen.
2022 május 2., 11:50
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Az önfeláldozásért nem jár feloldozás” – interjú Dolhai Attilával

Dolhai Attilát március 15-én Magyarország Érdemes Művésze címmel tüntették ki, azóta pedig elkészült a Szétszakítottak című drámájából forgatott film, valamint egy új produkcióban is bemutatkozott a Budapesti Operettszínházban: a Jekyll és Hyde címszerepében láthatja a közönség. A díjról, határátlépésekről és a női lélekről beszélgettünk.
2021 december 20., 16:55
Zenés színház magazin Szerző: Vass Antónia

Kézzelfogható élményekkel a rászorulókért

Az ünnepek közeledtével a Budapesti Operettszínház művészei ismét összefogtak, hogy ha csak egy kis időre is, de boldogabbá tegyék mások életét. A tavalyi akcióhoz hasonlóan idén is jótékonysági koncertekkel, egy-egy kedves meglepetéssel kedveskednek az embereknek.
2021 szeptember 17., 16:50
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

A sors lépcsőfokain járva – interjú Dolhai Attilával

A Budapesti Operettszínház idei évadának első bemutatója a Federico Fellini 8 és ½ című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült Nine-Kilenc, amely egy alkotói válságban lévő rendező belső vívódásait, illetve nőkhöz való viszonyát mutatja be. A Guidót alakító Dolhai Attilával a főhősről, az előadásról és vallásról beszélgettünk.
2021 július 23., 16:05
Zenés színház interjú Szerző: Vass Antónia

„Remélem, a nézők is velünk énekelnek” – interjú Dolhai Attilával a Palotakoncertek kapcsán

Július 23-án és 24-én ismét megrendezik a Budavári Palotakoncertet az Oroszlános Udvarban, amely idén Operettünnep címmel várja a zenés színház kedvelőit. A koncertről, a visszatérésről és a jövőbeli tervekről az est egyik szólistájával, Dolhai Attilával beszélgettünk.
2021 január 22., 09:20
Zenés színház ajánló Szerző: Vass Antónia

„Mindannyian vágyunk erre az idilli szerelemre” – János vitéz az Operett Online-on

Kacsóh Pongrác gyönyörű daljátékával folytatódik a Budapesti Operettszínház közvetítés-sorozata január 22-én. A Petőfi Sándor elbeszéléséből írt János vitéz Bozsik Yvette rendezésében újfajta értelmezést kap, eggyé olvad benne a túlvilági és a földi lét.
2020 december 24., 17:35
Zenés színház jótékonyság Szerző: Vass Antónia

A művészet erejével a jó ügyekért

Nehéz, lemondásokkal teli év áll mögöttünk, a járvány és annak következményei pedig mindenkit – kisebb vagy nagyobb mértékben – érintenek. Karácsony közeledtével azonban egy pillanatra megállunk, hogy számot vessünk az elmúlt időszakkal, és ha csak néhány estére is, de nyugalom költözzön a szívünkbe. A Budapesti Operettszínház művészei közül jó páran erejükön felül is azon dolgoznak, hogy szebbé tegyék azoknak az embereknek az ünnepét, akiknek a legnagyobb szüksége van ilyenkor egy segítő kézre.
2020 december 1., 10:40
Zenés színház hír Szerző: Fidelio

A változásra is reflektál Dolhai Attila új lemeze

A Visszatérés CD után két évvel új lemezzel jelentkezik Dolhai Attila. Az előző albummal ellentétben – ahol a színházi élmények egyfajta összefoglalása volt a cél – a színész ezúttal nem mások által megírt szerepek mentén szólal meg, hanem saját szerzeményeit gyűjtötte össze.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink