drámapedagógia

2021 január 14., 16:00
Színház hír Szerző: Fidelio

Kötelező olvasmányok színházi köntösben

A Szabad Labor Drámaműhely elindította első iskolai programját, melynek célja, hogy a tanulók könnyebben megértsék a kötelező olvasmányokból feltárható emberi és társadalmi problémákat, ezzel összefüggésben pedig növeljék a gyerekek olvasás iránti érdeklődését, nyitottságát.
2020 január 29., 13:30
Színház magazin Szerző: József Attila Színház

Ádámok és Évák Ünnepe a József Attila Színházban

A József Attila Színház elkötelezett támogatója a színházi nevelésnek, ezért nem csupán otthont adott az immáron hagyománynak tekinthető produkcióknak; az intézmény művészei mentorokként felügyelték a színjátszó csoportok, osztályok munkáját. Tanácsokkal, ötletekkel segítették a fiatal alkotókat.
2019 április 2., 15:35
Színház hír Szerző: József Attila Színház

Ádámok és Évák ünnepe

Tizenöt iskola, 260 gyerek – Madách Imre Az Ember Tragédiája jegyében telt a Színházi világnap a József Attila Színházban.
2017 július 3., 10:55
Színház róma Szerző: Fidelio/MTI

Megdöbbentő roma élettörténetek a színpadon

Roma hősök címmel szervezik meg július 27-én és 28-án az első nemzetközi Roma Storytelling fesztivált a Stúdió K Színházban.
2014 május 29., 10:10
Edu-Art kritika Szerző: (kki)

Kritikaírói program kamaszoknak

Lehet véleményed! címmel indult új és formabontó kritikaírói program a Magyar Színház, a Katona József Színház valamint a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház szervezésében.
2014 február 27., 10:10
Edu-Art néprajzi múzeum Szerző: (va)

Mire jó a múzeum?

Drámapedagógiai módszerekkel viszi közelebb a látogatót a kiállítások megértéséhez a Néprajzi Múzeum. A felnőttképzési program első foglalkozását március 28-án tartják.
2014 január 24., 17:18
Edu-Art interjú Szerző: Doma Petra

Színházi nevelés - A közösség szolgálatában

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2014 őszén drámainstruktor alapszakot indít drámajátékos szakiránnyal. A képzés kapcsán Golden Dániellel és Gáspár Mátéval, a leendő osztályfőnökökkel beszélgettünk. INTERJÚ
2013 december 21., 14:50
Edu-Art támogatás Szerző: (va)

Támogatják a drámapedagógiát

5000 dolláros, azaz mintegy 1,1 millió forintos adományban részesült a Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvány a Budapest Bank és anyavállalata, a GE Capital jóvoltából. A támogatást egy civil szervezeteknek kiírt nemzetközi pályázat során ítélték meg a gyermekek drámapedagógiai oktatásával foglalkozó alapítványnak. A pénzt a szervezet gyermekek nyári táboroztatására fordítja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Vizuál

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.

Nyomtatott magazinjaink