éden földön

2015 november 1., 13:52
Színház nemzeti színház Szerző: K. Zs.

Teltházakkal megy az Éden földön

Az előadás nemcsak teltházakkal megy, de sokan jelezték az érdeklődök közül, hogy ezt a darabot sokszor is szeretnék látni - mondta el Szarka Tamás, a Nemzeti Színház közelmúltban bemutatott produkciójának szerzője, aki a mű zenei anyagának megjelentetését is tervezi.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Angyallal a vállán – Hajduk Károly a Kult50-ben

Hisz benne Hajduk Károly, hogy a színész, amikor valami igazán lényegit érez meg szerepében, akkortól az a nehezen megmagyarázható „valami” kisangyalként ül a vállán, és játéka minden egyes pillanatában a fülébe sugdos. Hajduk Károly alakítását látva, minden bizonnyal ezt a segítséget is megkapta, amikor az Akik maradtak című, számtalan rangos elismerést begyűjtő film főszerepét forgatta.
Klasszikus

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.
Vizuál

Átadták a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjakat

Az idei Arany Blende a zsűri szavazatai szerint A létezés eufóriája-trailerhez került, míg a közönségdíj az Apró mesék előzeteséé lett. Mutatjuk a nyertes videókat!
Vizuál

Akár telefonról is bejárhatóak a Nyitott Műhelyek az idei Budapest Design Weeken

Online cukorvirág-készítés, környezettudatos esőkabát előállítás, vicces kerámiák vagy kézműves cipők műhelytitkai. Az idei Design Hét félig a netre költözött, így a nyitott műhelyekbe akár otthonról is bepillanthatunk! Mutatjuk, hogyan!
Színház

Kiosztották a MOST FESZT díjait

A legjobb monodrámát, stúdiószínházi előadást és a legjobb alakítást ismerte el a zsűri, de a közönségzsűri is osztott ki díjat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében