A magyarországi színházak és táncegyüttesek programjainak támogatására idén 170 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Ennek keretében - új pályázati cél meghirdetésével - a társadalmi felelősségvállalás fontosságára is fel kívánja hívni az érintett előadó-művészeti szervezetek figyelmét az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ezért a színházi előadások akadálymentesítésének (jelnyelvi tolmácsolás és színházi narráció alkalmazása) támogatására 2,5 millió forintot különített el. Szintén újdonság, hogy idén először a színházi nevelési programokkal foglalkozó színházak munkatársainak szakmai önképzésére is lehet pályázni.
A határon túli színházaknak és táncegyütteseknek - a számukra meghirdetett pályázat mellett - új lehetőséget jelent a most meghirdetett pályázat azon altémája, amely azoknak az átfogó programtematikával bíró fesztiváloknak, szemléknek a támogatását szolgálja, amelyek célzottan határon túli magyar nyelvű színházak meghívására vállalkoznak. A határon túli szervezetek számára ugyanakkor - ahogy eddig is - most is nyitva áll a meghirdetett programpályázat több pályázati célja is.
A tárca az előadó-művészeti törvényben rögzített kötelezettsége szerint hirdette meg a pályázatot, amelynek lebonyolítója a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága.
A pályázat letölthető ide kattintva.
Benyújtási határidő: 2014. március 26.