Edu-Art

6. Pekingi Nemzetközi Zenei Verseny

2013.04.04. 10:00
Ajánlom
Az idei verseny klarinét és opera kategóriában kerül megrendezésre Kínában, november 1. és 19. között. Az elmúlt két évben magyar versenyzők is szép sikereket értek el.

A tavaly megrendezett 5. Pekingi Nemzetközi Zenei Versenyen fuvola kategóriában Acsai Tímea nyerte el az első helyezést. "Ebben az évben ez a verseny volt a fuvolások számára a legnagyobb szabású megméretés, így a német Paul Meisen vezette nemzetközi zsűri elismerése sokat jelent" - mondta el akkor Kovács Lóránt fuvolaművész, aki a Zeneakadémián Acsai Tímea mestere volt.

2011-ben a Kelemen Kvartett nyerte el (Kelemen Barnabás, Homoki Gábor, Kokas Katalin és Kokas Dóra) a megosztott első helyezést a vonósnégyes kategóriában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Színház

Megszavazta az Országgyűlés az SZFE modellváltását

Az Országgyűlés július 3-án döntött a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatról.
Klasszikus

Vasárnap kezdődik a 7. Budavári Bach-fesztivál

A Budavári Evangélikus Templomban rendezik meg július 5-17. között Magyarország első Bach-fesztiválját, kizárólag historikus, barokk hangszerek megszólalásával.
Vizuál

Dürer kora a Szépművészeti Múzeumban

A múzeum saját Grafikai Gyűjteményéből szemezgetett a kiállítás anyagának összeállításakor. Dürer munkái mellett a mester műhelyének tehetséges alkotóitól is láthatóak metszetek és rajzok a kamaratárlaton.
Plusz

Élménydús esték a Városmajorban

A rövidített évad ellenére minden eddiginél tartalmasabb nyári színházi évadra készül a Városmajori Szabadtéri Színpad: tíz hét alatt közel ötven színházi előadás és program közül válogathat a közönség.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.