Pályázati feltételek: A pályázaton részt vehet bármely muzsikus, vagy bármely hazai zenei középiskola és felsőoktatási intézmény hallgatója, aki még nem töltötte be a 35. életévét. A 2012-ben meghirdetett zeneszerző verseny győztese ezen a pályázaton nem vehet részt!
Pályázni kizárólag eddig be nem mutatott kórusművel lehet, amely Assisi Szent Ferenc: A Nap Fivérének imája szövegére íródott négyszólamú, vegyes kari kórusmű.
Időtartama: max. 5 perc
A darab elbírálásánál azt is figyelembe veszik, hogy a kórusmű egy magas művészi színvonalon működő, de amatőr kórus részére íródjon!
A pályázat díja: A háromtagú szakmai zsűri a legjobb pályamű alkotóját 50.000 Ft összegű pénzjutalomban részesíti, emellett a Budapesti Vándor Kórus vállalja a mű bemutatását, kottájának kiadását és terjesztését.
A pályázat eredményhirdetésére a Budapesti Vándor-Révész Fesztivál Gálakoncertjén 2014. május 18-án, ősbemutatójára 2015 tavaszán kerül sor.
A pályázat benyújtása: A pályaműveket 3 példányban, 3 példány szakmai önéletrajz mellékelésével, kizárólag postai úton van módunk befogadni, ,"ZENEMŰ'' jeligével ellátva az Alapítvány székhelyének címén: 1077 Budapest, Rejtő J. u. 6. Érdeklődni a [email protected] e-mail címen, ill. a 30/362-9950-es telefonszámon lehet, további hasznos információk a Vándor Kórus honlapján találhatók.
A zenemű szövegéül szolgáló vers:
Assisi Szent Ferenc: A Nap Fivérének imája
Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy
ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
ahol sérelem van, oda megbocsájtást,
ahol széthúzás, oda egyetértést,
ahol tévedés, oda igazságot,
ahol kétség, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol sötétség, oda világosságot,
ahol szomorúság, oda örömet.
Hogy ne vigaszt keressek, hanem vigasztaljak,
hogy ne megértést keressek, hanem másokat értsek meg,
hogy ne engem szeressenek, hanem szeretetet nyújtsak.
Mert amikor adunk, akkor kapunk,
mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot,
mikor meghalunk, születünk meg az örök életre.
Ámen.
Pályázat benyújtásának határideje: 2014. március 31. (a postára adás dátuma)
Pályázat elbírálásának határideje: 2014. április 30.