"A Hamlet egyfajta terápia volt számomra"

- Milyen volt Zsótér Sándorral dolgozni?

- Ő volt az első rendező, aki kurzust tartott az osztályunknak. Már nagyon vártam, hogy dolgozhassak vele. Jó volt két és fél év után egy új ember új perspektíváit látni. Ezért kudarc volt, hogy a próbafolyamat végéig a számat sem tudtam kinyitni, gyakorlatilag nem lehetett érteni, amit beszélek, ami a frusztrációim csimborasszója volt tanár úr nagy örömére. Kitartó küzdelmet folytattunk, én magammal, ő velem. De egyikünk sem adta fel.

- Szóval ez volt az első "mélyvíz"?

- Igen. Ez az első vizsgánk, amely színházi előadásként is megállja a helyét. De azóta Horváth Csaba tanár úr rendezésében létrehoztuk a Vérnász című előadást is. Az egyetemen nekem ez a két kurzus hasonlított ahhoz, ahogy a színházak próbafolyamatait elképzelem, vagy ahogyan magamat elképzeltem a színházban. Mindkét próbafolyamat alatt nagyon konkrét, hasznosítható dolgokat tanultam tőlük a színészetről, és a mondataik még most is itt zakatolnak a fejemben.

- Ahhoz képest, hogy azt mondod, először meg sem tudtál szólalni, elég sok feladatod van a Hamletben.

- Igen. Például zongorán is kísérem az osztálytársaimat.

- Te vagy az első Hamlet az előadásban. Hogy alakult ki ez a váltott szereposztás? Már az olvasópróbán ez volt a felállás?

- Igen. A vizsgáinkban általában váltva játszottuk a szerepeket, hogy minél többféle karakterben kipróbálhassuk magunkat, a Hamletben is így van. De ebben az esetben már a váltott szereposztás mögött is rendezői koncepció áll, ahogy a jelmezekben vagy a helyszínekben is (a néző vándorol). Így lett ez az első olyan vizsgánk, amely színházi előadásként is megállja a helyét. Az olvasópróbán Zsótér tanár úr felolvasta nekünk az egész darabot, és a jelenetek elején mindig mondta, hogy ki kit fog játszani. Amikor Opheliát először mondta, még azt hittem, hogy azt is váltva fogjuk eljátszani.

- De azt egyedül csinálod végig.

- Igen. A női szerepeket nem váltjuk, így én viszem végig Opheliát és Era (Szabó Erika - a szerk.) Gertrúdot. Zsótér tanár úr jelenleg a Vígszínház Házi színpadán Elfriede Jelinek Téli utazását rendezi, amelyben Era és én is részt veszünk. A kettő közt nincs összefüggés, de azt hiszem, Era nevében is mondhatom, hogy nagyon örülünk, hogy újra együtt dolgozhatunk a tanár úrral.

- Sejtetted, hogy Ophelia szerepét kapod?

- Nem. Engem meglepett az is, hogy a Vérnászban a Menyasszonyt játszhatom. A pokol sok bugyrát megjártam az egyetem első három évében, s egészen torz kép alakult ki bennem saját magamról, de a szereposztásnál biztosan sok múlik a színészpalánta alkatán, személyiségén, amelyek az egyetemen csak átalakulnak, de nem tűnnek el.

- Illenek rád ezek a szerepek.

- Áldás, hogy ezeken dolgozhatok. Ophelia és a Menyasszony is klasszikus naiva szerepek. Zsótér tanár úr a Hamlet próbák elején azonban felhívta a figyelmemet arra, hogy ne egy bűntelen, ártatlan, véleménytelen lányt játsszak, akit csak sajnálhat a néző is.

- Hogyan valósult ez meg?

- Zsótér tanár úr azt mondta, hogy Opheliához az a kulcsmondat vezet, amikor édesapja, Polonius megkérdezi, hogy elhiszi-e azt, amiről Hamlet biztosítja. Elhiszi-e Hamlet szerelmi vallomásait, s a lány azt válaszolja: "Én nem tudom, hogy miben higgyek, apám." Vagyis a lány befolyásolható, megingatható, és ettől a pillanattól kezdve, ha dönteni kell, nem Hamlet mellett dönt, elárulja saját szerelmét. Persze ki mondana ellent az apjának - aki ugye természetesen jót akar - vagy egy királynak? Ilyen hatalmi pozíciót már el sem tudunk képzelni, visszautasítanánk két fontos embert, akik az ország jövője érdekében csak egy ártatlan randevút szeretnének kihallgatni, csak csendben ott szeretnének ülni a másik asztalnál, semmi több?! Én már lehet, hogy visszautasítanám, mert játszottam Opheliát, és nem akarok megőrülni. A Vérnász Menyasszonya egy teljesen másfajta társadalomban, egy másik kultúrában ugyanazt a bűnt követi el, szintén az apa nyomása alatt. A neki és a társadalomnak való megfelelés kényszeréből, rosszkor és rossz döntést hoz, hezitál, a becsületét félti, míg a saját érzéseit és megérzéseit elfojtja, vagy azokkal ellentétesen cselekszik.

- Számodra miről szól a Hamlet?

- Azt hiszem a saját felnőtté válásomról - már ha lesz ilyen - vagy legalábbis az elmúlt három évemről szól, amely alatt hasonló dolgokra döbbentem rá, mint Hamlet. Hogy az élet nem igazságos, nem logikus, nem cselekszik mindenki becsületesen, és a "gonosz" nem tenyerét dörzsölgetve hunyorog, hanem azt mondja: "végy minket úgy, mint új apádat; lássa a világ, hogy trónunkhoz legközelebb te állsz, s mint legédesebb apa fiát, én nem kevésbé példás szeretettel halmozlak el." Opheliaként pedig szól a saját bűneimről, rossz döntéseimről, titkaimról, amelyekkel elszámolok magamnak. Talán, legalább az előadás ideje alatt tisztul a bennem felhalmozódott gyűlölet és őrület, így elmondhatjuk. hogy a Hamlet egyfajta terápia volt számomra.