"Európában az elsők között Magyarországon alakult meg a hivatalosan, államilag támogatott jazzoktatás. Gonda tanár úr kitartó, áldozatos munkájának eredményeképp sikerült egy tiltott kategóriából a tűrt és a támogatott felé elmozdulni" - mondja Binder Károly. A helyzet valóban nehéz volt, a pozíció pedig tényleges kivívást igényelt. Az akkori kultúrpolitika a jazzt az amerikai felsőbb rétegek kozmopolita zenéjének tartotta, és hasonlóan a többi nyugati eredetű művészi megnyilatkozáshoz, radikálisan tiltotta.
"A feladat tehát kettős volt: felvilágosítani a széles publikumot arról, hogy a jazz jelentősen különbözik a populáris könnyűzenétől, valamint meggyőzni az illetékeseket, hogy nagy tévedés volt a műfaj korábbi minősítése, hiszen az - bár a nyugati zenekultúra sokféle formában hatott rá - elsősorban az afroamerikai folklórból alakult ki, amely az Amerikába hurcolt feketék népzenéje volt és maradt" - írja Gonda János.
Az áldozatos munka viszont meghozta gyümölcsét, ugyanis a hatvanas években, ha szerény keretek között is, de kialakult a magyar jazzélet. Maga az oktatás először szakiskolai keretek közt, Jazzkonzi néven folyt a Bartók Konzi részeként, ezzel együtt pedig klubok létesültek, kisebb koncerteket rendeztek, megindult a Modern Jazz című lemezsorozat, valamint cikkek, tanulmányok jelentek meg a műfajról. Eleinte hét szakon kezdődött meg a képzés: ének- és hat hangszeres szakon. Az iskola azokat a hangszereket választotta, amelyeknek a műfajban meghatározó szerepük van. A hangszeres oktatás mellett a vezetés fontosnak tartotta a jazzelmélet, jazztörténet, hallásfejlesztés, kis- és nagyzenekari gyakorlat melléktárgyakat is.
Így tehát komplex zenei oktatás biztosította a diákok fejlődését, amelyre Gonda János szerint azért volt szükség, mert ez a zene nem szabad fantáziálás, hanem belső kötöttségeken alapuló organikus improvizáció, mely tematikus komponált anyaggal társul. Másfelől a jazz éppen improvizatív mivolta miatt minden irányba nyitott, folyamatos kölcsönhatásban állva a modern kompozíciós muzsikával, a folklórral és bizonyos mértékben a populáris zenével. A tanszék útja a Tanárképző Főiskola intézménye alatt folytatódott, majd amikor ezen új helyzethez alkalmazkodva a tanári kar kialakította a tanmenetet, tanterveket, a Főiskola megszűnt, a tanszék pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetembe beolvadva önálló egységként kezdett működni. Gonda János zongoraművész, zenetörténész 1997-ig vezette az intézményt, majd Borbély Mihály vette át a tanszékvezetői posztot. Borbély Mihály 1982-ben került a Jazz Tanszékre, ahogy ő mondja, neki ez már történelem volt. Az akkor tizenhét éves intézmény az óta fél évszázados lett, tehát Borbély tanár urat több mint harmincéves kapcsolat fűzi az iskolához.
Miközben tanult, már tanított is, klasszikus klarinétot oktatott a szaxofonos hallgatóknak. Tanulmányainak elvégzése után Gonda János marasztalta, így a klarinét mellett jazzelméletet tanított, majd pár évre rá szaxofon főtárgyat és zenekari gyakorlatot kezdett oktatni. Ezek után kérték fel tan - székvezetőnek, amely pozíciót három évig töltötte be. Binder Károly ezután vette át a stafétát, és az óta is eredményesen és lelkiismeretesen vezeti a tanszéket. Emellett jazzelméletet, jazz-zongorát, és jazz-zeneszerzést tanít, külföldről fogad növendékeket, valamint számos külföldi országban járt már vendégtanárként és koncertező művészként. Meglátása szerint a magyarországi Jazz Tanszék színvonala kiemelkedő és világszínvonalú. Azt hiszem, Binder Károly és Borbély Mihály a hallgatók véleményét és érzéseit is tolmácsolja, hasonlóképp nyilatkozva az oktatást és alkotást átható hangulatról. Egyedi, családias, kis közösség, amelyet a teljesen új oktatási rendszer, új tantestület létrehozása, valamint a folyamatos költözések még inkább összekovácsoltak. Fiatal, új színt hozó tanárok és a régebb óta fiatal mesterek - egy hajóban evezve a diákokkal - alkotják ezt az igen kicsi, de annál nyitottabb közösséget. Kíváncsian várhatjuk a következő ötven évet. Lesz miről beszélnünk.
hírlevél
