Edu-Art

A Monteverdi Kórus sikere a XIX. MITO Fesztiválon

2014.09.22. 14:47
Ajánlom
A "Szent Kereszt Fölmagasztalásának" ünnepén énekelt a Monteverdi Kórus a milánói Sant' Ambrogio-bazilikában szeptember 14-én.

Az együttes kitüntető meghívást kapott a MITO olaszországi zenei fesztiválra, amelynek két központja Milánó és Torino, innen a fesztivál elnevezése. Az eseménysorozat egész esztendőben tart, változatos, világszínvonalú hangversenyei a zenei élet minden területét fölkínálják a népes közönségnek.

Az idei, fesztivál szeptemberi műsorának egyik kiemelkedő eseménye volt az az ünnepi szentmise, amelyet Milánó híres, Szent Ambrusról elnevezett, a 4. században épített bazilikájában tartottak. A csodálatos akusztikájú templomban mindig a középkor, vagy a reneszánsz és kora-barokk kórusmuzsikáját szólaltatják meg. Az itteni liturgia rendje kissé különbözik a római katolikus szertartástól, így ehhez kellett igazodnia a Budapesti Monteverdi Kórusnak is. Kollár Éva karnagy ez alkalommal Tomás Luis da Victoria muzsikáját állította a középpontba, abból is a híres "O Magnum mysterium" kezdetű motetta szolgált alapul. Ezt a szelíden szenvedélyes zenét Victoria másik örökbecsű, kétkórusos műve, az Ave Maria egészítette ki.

A Szent Kereszt fölmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódott Palestrina "O Crux ave" és Monteverdi "Christe adoramus te" című motettája is. A krisztusi áldozat fájdalma mellett a megváltás örömét közvetítették ezek a művek a több mint 600 főt számláló, a világ minden tájáról érkező, zeneértő közönség számára. A polifónia mestereinek muzsikája a szertartást vezető Monsignor Erminio De Scalzi, Milánó segédpüspökének és papjainak, valamint a közönségnek a lelkét is fölemelte, csak úgy, mint az előadókét. Az ünnepi szentmise záró muzsikája Claudio Monteverdi "Laudate pueri" kezdetű, ötszólamú örvendező zsoltára volt. A csaknem kétezer éves falak között, mennyei fénnyel ragyogott föl ez az áttetsző, áhítatos, mégis friss zene. Bár az ambrózián szertartás végén a hallgatóságnak egyáltalán nem megengedett a taps, most mégis elemi erővel tört ki a tetszésnyilvánítás, amellyel a közönség hosszú perceken át jutalmazta a magyar kórus gyönyörű koncertjét.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.