Rendhagyó történet, amikor egy kisgyerekből egy csapásra ismert ember lesz. Hodek Dávid révkomáromi fiatalember, akinek zene iránti rajongására már két éves korában felfigyeltek szülei. Első zenei élménye az Earth, Wind and Fire 1998-as budapesti koncertjéről készült videófelvétel volt. Erről és ehhez hasonló felvételekről, a híres dobosoktól leste el a technikákat eleinte, később természetesen a tanári segítség - Jávori Vilmos személyében - is elengedhetetlenné vált, melynek köszönhetően Dávid egyre jobban elmélyedt a zenében.
Bár hamar ismert lett, hétköznapi életét átlagos gyerekként éli, szereti sportokat és a matematikát. A koncertezést tehát össze kell egyeztetnie a tanulással, de ezen az életformán egyelőre Dávid szülei sem szeretnének változtatni, hiszen fontosnak tartják az iskolát. A tánctanár édesanya és zenész családból származó apuka azonban tudja, hogy a tehetségnek nem lehet gátat szabni. 2002 szeptemberétől Dávid a kőbányai zenei középiskola diákja és a magyarországi zenész szakszervezet rendes tagja.
Saját formációja a Hodek Dávid Quartet, melyben Radovan Tariska szaxofonossal, Tomas Baros nagybőgőssel és Sárik Péter zongoristával zenél együtt. Dávid számtalan fesztiválon és klubban játszott már. Ilyen volt a 2010-es Austrian/European Jazz Prize díjátadó gálája. 2010. október 16-án Budapest Jazz Club közönsége is élvezhette a jazz standard-eket az ifjú zenészpalánta felfogásában, mert már ott is színpadra állt olyan zenészekkel, mint Tóth Viktor, szaxofonos vagy a szintén tizenéves gitáros, Andreas Várady. Tóth Viktorral rendszeresen fellép, hiszen Dávid tagja a Tóth Viktor Tercettnek, ahol Szandai Mátyás nagybőgőn kíséri a dobot és a szaxofont. A közös játék örömét, a színpadi kommunikáció jelenlétét és a zene szeretetét nemcsak a felnőtt jazzistákban, de a két fiatalember játékában is érezhették a hallgatók.
A tizenhárom éves révkomáromi "kisdobost" látva megbizonyosodhatunk arról, hogy a tehetség tényleg utat tör magának, életkortól függetlenül.
Hodek Dávid a Tóth Viktor Tercettel legközelebb 2011. március 10-én este kilenckor lép színpadra a Budapest Jazz Club-ban.