- Egy tavaly decemberben megjelent interjúban azt nyilatkoztad, hogy még semmi biztosat nem tudsz a jövődről. Azóta történet valami változás?
- Sok minden alakulgatott az elmúlt félévben. Körülbelül decemberben elkezdtem felhívni a vidéki és fővárosi színházigazgatókat. Mivel azóta sem érkezett olyan közvetlen felkérés hozzám, hogy legyek egy társulat tagja, semmi biztosat nem tudok. Alakulnak dolgok, de erről még nem beszélek, babonás vagyok. Az is lehet, hogy ebben a másfél hónapban még megcsörren a telefonom, ki tudja.
- Mindenképp társulatban szeretnéd folytatni a pályádat?
- Igen, nekem ez kicsit a múltam is, én ebben hiszek. Egy kezdő színésznek nagyon fontos lenne az, hogy sokat játsszon a pályája elején. Most még itt van nekünk az Ódry Színpad, de ez sem tart örökké. Persze vannak, akik, szeretnek szabadúszóként dolgozni. Én nem vagyok ilyen, nekem most még szükségem van egy társulatra.
- Jelenleg játszol a Delete-ben a Kolibriben, és a Bárkában.
- A Bárkán vagyok gyakorlaton. Játszom a Vasárnap 16.48, az Anna Karenina és a Fahrenheit 451 című előadásokban, utóbbinál átvettem a szerepet. Végül is nekem a három bemutatóm megvolt ebben az évadban, sőt volt egy negyedik is a Kolibriben, aminek nagyon örültem. Az Ódry Színpadon azonban sajnos csak egy volt, a Medve.
- Miért alakult ez így?
- Nagyon sok problémánk volt az egyeztetésekkel. Sokan vannak vidéki színházaknál, és ők is belekerültek ebbe a három egyfelvonásosba (Medve / Leánykérés / Jubileum - a szerk.), emiatt nagyon keveset tudtuk játszani. A másik ok, az iskola katasztrofális gazdasági helyzete. Ezek mind olyan dolgok, amik egy pályakezdő színésznek nagyon megnehezítik a dolgát. Ráadásul pont a szerződtetések időszakában nem csináltunk új előadásokat.
- Hogyan esett a választás erre a három Csehov egyfelvonásosra, köztük a Medvére?
- Novák Eszter ötlete volt. A dolog úgy indult, hogy még harmadév végén Ascher Tamás tartott nekünk egy kéthetes elméleti Csehov kurzust, mert Eszter nagyon fontosnak tartotta, hogy ne menjünk el a klasszikusok mellett. Miután Ascher Tamás megtartotta ezt a két hetet, az volt a terv, hogy ő fog rendezni nekünk egy Csehov előadást. Ez a produkció végül nem valósult meg, viszont most, az évad elején Eszter úgy döntött, hogy nem hagyhatjuk ki Csehovot, valamit játszanunk kell tőle. Az egyeztetési problémák adták az ötletet, hogy legyen három rendező és három produkció, amelyek kevés szereplőt mozgatnak.
- Tehát a három különböző rendezésnek elsősorban praktikus okai voltak?
- Elsősorban igen, de szerintem izgalmas is, hogy három különböző előadást három különböző rendező, eltérő gondolkodással alkalmaz színpadra. Ez igazán érdekes lehet a nézőnek is: van a teljesen hagyományokhoz ragadt, klasszikus rész, aztán a második progresszív, elrajzolt, színesebb, illetve a harmadik, amely igazából már a mai napokban is játszódhatna. Ez a legabszurdabb, legelemeltebb elképzeléssel, díszlettel és jelmezzel rendelkező produkció. Tehát három teljesen eltérő alkotásról beszélgetünk.
- Te az elsőben, a "klasszikusabb", mondhatni "konzervatívabb" részben a Medvében szerepelsz. Örültél ennek?
- Abból a szempontból igen, hogy még az egyetemi gyakorlatom alatt egy klasszikusabb előadás részese lehettem. Viszont azt gondolom, hogy nem szabad úgy Csehovot játszani, hogy az ne a máról, a mai ember problémáiról szóljon. Más esetben egyszerűen csak elolvashatnám a darabot, vagy bekapcsolhatnám a Filmmúzeum nevű csatornát - ami már nincs is - és megnézhetnék egy filmet. Amit Csehov akkoriban megírt, az ma is nagyon aktuális. Ezért gondolom, hogy egy Csehov előadást úgy érdemes megcsinálni, hogy a néző érezze meg az aktualitását. Nagyon sok mai fiatal, ha már korabeli jelmezt, hangulatot, vagy hagyományos Csehov-játszást látja, irreálisnak érzi a dolgot. Muzeális, poros lesz a számára.
- Végül is a három előadás alatt ez a probléma kiegyenlítődik, hiszen a másik kettő egy "maibb" olvasatot kínál. Kaptatok esetleg negatív visszajelzéseket, hogy a Medve miért lóg ki a sorból?
- Kaptunk. Volt, akinek nagyon tetszett, hogy van benne ilyen klasszikus pont, de valaki mondta azt is, hogy nem érti, miért kell még mindig így színre vinni Csehovot. Én ezt abszolút meg tudom érteni, de az idősebb nézők például kifejezetten örültek a mi Medvénknek, míg a másik kettőtől megijedtek. Szóval erre is kell gondolni, főleg, hogy a Medve a három közül a legismertebb. A konzervatívabb nézőknek ez tetszett a három közül a legjobban, míg az újításokra nyitottabb fiataloknak ez kakukktojásként hatott.
- Teljesen adott volt a szereposztás?
- Igen, bár az alapkoncepció szerint Harsányi Sulyom László megadta a lehetőséget, hogy Viktorral (Dénes Viktor - a szerk.), aki Szmirnovot játssza, kettőzzük le egymást, és felváltva csináljuk a két szerepet. Elsőre azt gondoltuk, hogy ez egy jó ötlet, de aztán olyan bonyolult lett a próbafolyamat, hogy úgy döntöttünk, ezt nem fogjuk most erőltetni. Végül is nekem a Terrorizmusban van komolyabb szerepem, Viktornak meg ez volt a komolyabb feladata, így szükségtelen is lett volna a kettőzés.
- Az előadásban Lúkát, az öreg szolgát alakítod. Tudjuk, hogy idős karaktert mindig nehéz megformálni fiatalon, te hogyan boldogultál? A kezdetektől szeretted ezt a szerepet?
- Egyre jobban megszerettem.
- Szóval, az elején kevésbé voltál oda érte.
- Nem értettem, hogy 23 évesen miért kell egy 60 éves szolgát játszanom. Aztán ahogy olvasgattam a szerepet és elkezdtünk próbálni, azt vettem észre, hogy ez sokkal komolyabb feladat, és nem véletlen, hogy benne van a darabban. Rájöttem, hogy ez a szereplő a motorja a másik két alaknak, Popovának és Szmirnovnak. Az ő viszonyukat Lúka is irányítja. Nagyon izgalmas, hogy mindig van miért megjelennie ennek az öregembernek, és mindig pont jókor jelenik meg a történet szempontjából. Ahogyan ezt a logikát felfedeztem, már egy út volt, amely elvezetett a szerephez. A legnagyobb kihívás nekem az volt, hogy ne akarjak egy öregembert játszani. Eleinte nagyon sok olyan dologhoz nyúltam, amit így utólag az öregségről alkotott sztereotípiának gondolnék. A rendezőnk is mondta, hogy ez nagyon nem "az". Most még nem tudjuk, hogy mi lesz "az", de muszáj új utakat találni. A végére azonban, úgy érzem, sikerült megtalálnom az arányokat.
- Milyennek képzeled Lúka viszonyát Popovához, azután hogy ők hét éve együtt élnek teljesen elzárva a világtól, és ebbe betoppan egy idegen kívülről, Lúka pedig magára marad?
- Szerintem Lúka halálosan szerelmes Popovába. És valahol apja helyett is apja. Ahogyan az első monológot is csináltuk a próbán, abszolút világossá vált, hogy ennek a férfinak még ugyanúgy vannak szexuális vágyai, érzelmei, sőt mióta bezárta magát ez a nő, azóta Lúkát is elzárta attól, hogy lakáj lehessen, ami az élete értelme. Ez az előadásban meg is jelenik, mert ahogyan megérkezik Szmirnov, Lúka egyre „lakájosabb" öltözetben jelenik meg a színen.
- Örül, hogy végre újra lakáj lehet?
- Igen, ez volt a szerep legkedvesebb része. Az az igazság, hogy semmiképpen nem szabad ebből a kicsi szerepből nagyot csinálni. Pont a kicsisége tud nagy fontossággal bírni a darab végén. Akkor derül ki, hogy tényleg, ha nem jön be bizonyos pontokon, akkor megakad az egész történet.
- Két előadásotok van még ebben az évadban.
- És ebből az egyiket nem én fogom csinálni, hanem beugrik helyettem Marofka Matyi, mert én a Bárka Színházban játszom aznap. De májusban az utolsó előadáson már megint én leszek.
- Zenés osztály vagytok, mégis az utolsó évetekben nem volt zenés produkció. Fel sem merült, hogy inkább ilyet csináljatok?
- Harmadév végén csináltuk a Bíít című zenés előadást, negyedév elején a Lépésről lépésre dokumentarista revüszínházat. Én magam is örültem volna neki, ha a végén csinálunk még egy zenés vizsgát, amely dramaturgiailag is egybefüggő darab. Eszternek is volt ilyen elképzelése, hogy lesz ilyen előadás, de aztán erre nem jutott idő. Mi vagyunk a második osztály, akiknek már ötéves a képzésük, most áll át erre az iskola. A tavaly végzett Máté Gábor osztálynak negyedik és ötödik évben is volt gyakorlata Budapesten. Mi azonban először ütköztünk abba, hogy negyedév végén az osztály kétharmada vidéki színházakba kapott felkérést. Ehhez azonban még nem idomult az Ódry Színpad. Tehát az volt az elsődleges küzdelem, hogy egyáltalán létrejöjjön egy új előadás, és ezt is csak november végére sikerült bemutatni, nagyon későn, amikor már a második bemutatót kellett volna csinálni. Koncepció volt a nagy zenés előadás, de a szétszóródás miatt lehetetlenné vált az egyeztetés, és nem valósult meg a terv.
- Te, hogy látod belülről ezt a plusz egy évet? Zsótér Sándor a Színházcsinálók beszélgetésen arra célzott, hogy felesleges, bőven elég volt a négy év a képzésre.
- Érvényessé kellene tenni ezt az utolsó évet. Mi vagyunk a második osztály ebben a helyzetben, ennek ki kell alakulnia. Így én is úgy gondolom, hogy felesleges az ötödik év, de ha már van - az egyetemi státusz és bolognai rendszer miatt - akkor kellene egy színházi gondolkodás az Ódrynak, ami jelenleg még hiányzik. Ez a plusz év lehetőséget ad arra, hogy folyamatosan előadásokat csináljon a Színpad. Mivel két gyakorlatos osztály áll rendelkezésére, ez olyan mintha egy színháznak két társulata lenne. Itt a kamaraszínpad, itt a nagyszínpad és nincs elég előadás. Ilyen szempontból tényleg felesleges ez az ötödik év, de lehetne mit kezdeni vele. A rendszerváltás előtt a színészek négyéves képzésen vettek részt, majd a diploma kézhezvétele után két évet kötelezően el kellett tölteniük vidéken. Vehetjük úgy, mintha hatéves lett volna az iskola, mert ott voltak igazán a gyakorlati évek. A nyolcvanas években a harmadéves színész elment statisztálni a Nemzetibe vagy a Madáchba. A negyedik évben valami nagyon különleges helyzetből adódóan esetleg kaphatott szerepet színházakban, de ez nagyon ritka volt. A színészi feladataikat ezek az osztályok itt az Ódryn végezték a képzés közben. Szakdolgozatomat is abból írom, hogy végigkövetem a hetvenes évektől a Színpad múltját. Minden évadot megnéztem, hogy hány bemutató volt, és rengeteget játszottak.
- Ehhez képest ez a szám jelenleg kevesebb?
- Most azt látom, hogy több a bemutató, de kevesebb az évente játszott előadások száma. Rengeteg bemutatónk van, csak épp nem játsszuk utána annyit. Ma már nincs két évad kötelező vidék, ahol a kezdő színész főszerepeket játszhat. Ezzel szemben nekem jövőre lehet, hogy nem is lesz munkám, akkor miért nem próbálhatom ki magam még most a főszerepekben? Úgy kéne felfogni a negyed- és ötödévet, mint a két kötelező vidékit régen. Persze nem panaszkodom, ez még mindig jobb helyzet annál, mintha bezárnák az Ódryt, mert az iskola nem tudja fenntartani. Nagyon reméljük, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert fontos ez a hely. Itt még rengeteg mindent lehet kipróbálni, elő lehet adni három különböző egyfelvonásost egymás után, három különböző rendezővel. Lehet csinálni egy közel négy órás A ½ kegyelműt, vagyis olyan típusú dolgokat lehet kipróbálni, ami nem biztos, hogy egy színházba már belefér.
- Elveszne a kísérletezésre alkalmas hely.
- Tulajdonképpen kincs van a kezünkben. Ha ezt nem négy, hanem öt évig használhatjuk, az szerintem inkább ajándék. Semmiképpen sem fölösleges.