Edu-Art

Átadták a Virtuózok-ösztöndíjakat

2015.05.15. 09:01
Ajánlom
Május 14-én átadták a Kis Virtuózok Alapítvány által biztosított első 11 ösztöndíjat. A Zeneakadémia Solti-termében megrendezett átadón bejelentették azt is, hogy a Filharmónia Magyarország május végétől országos turnét szervez az ifjú tehetségeknek, valamint hogy jövő tavasszal folytatódik a műsor.

Egy évre szóló, havonta 50-200 ezer forint összegű ösztöndíjat vehetett át Gyöngyösi Ivett, Boros Misi, Borka Ráhel, Demeniv Mihály, Lakatos Vivien, Kiss Zoltán, Rigó Ronald, Sándor Zoltán, Tóth Bettina, Váradi Gyula, valamint a műsorban nem szereplő Szalai Lotti, a Zeneakadémia gitárszakos hallgatója. Gyöngyösi Ivett egyúttal az alapítvány karitatív nagykövete, Boros Misi pedig a Virtuózok arca lett.

Az alapítvány első hangszeradományát, egy Bárány Dezső által 1909-ben készített mesterhegedűt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöke adta át Kiss Zoltánnak, aki a műsorban a kicsik korcsoportjának döntősei között szerepelt. Balog Zoltán köszöntőjében hangsúlyozta: a Virtuózok egy olyan egyedülálló, formabontó tehetségkutató műsor - sőt ma már mozgalom -, amely amellett, hogy komoly értéket közvetít, nézettségben is felveszi a versenyt bármely népszerű műsorral. A Kis Virtuózok Alapítvány a műsoron túl is komplex támogatást nyújt az ifjú tehetségeknek az oktatás, a koncertszervezés és a támogatások - ösztöndíjak, hangszervásárlások - terén. A fiatalok az ösztöndíjat tanulmányaikra, versenyeken való részvételre, hangszervásárlásra fordíthatják, és részben a megélhetéshez is szabadon felhasználhatják.

Peller Mariann, a Virtuózok producere és Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország igazgatója együttműködési megállapodás írt alá, melynek keretében a koncertszervező cég május végétől jövő év augusztusáig több mint 40 városban rendez koncerteket a Virtuózok részvételével.

CB32E834-07D7-4135-B546-9F3560675C7E

Boros Misi

Szamosi Szabolcs elmondta, hogy főként 4-6 fős kamarakoncerteket szerveznek, de a verseny legjobbjai nagyzenekari hangversenyek szólistájaként is bemutatkozhatnak a közönségnek. Az első hat koncerten májusban és júniusban kamaraprodukciók érkeznek Mohácsra, Zalaegerszegre, Hódmezővásárhelyre, Szombathelyre, Szegedre és Szentesre, majd ősztől a keszthelyi, tapolcai, nagykanizsai, szekszárdi, pécsi, egri és balassagyarmati közönséghez is. A jövő évben tavasztól egészen augusztusig folynak majd a koncertek, amelyekbe a tervek szerint már az új évad friss talentumait is bevonják.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke bejelentette: jövő tavasszal folytatódik a közmédia nagy sikerű műsora. Kiemelte, hogy a műsoron kívül sem engedik el a tehetségek kezét, folyamatosan hírt adnak arról, mi történik a Virtuózok háza táján, legyen az koncert, kiállítás vagy más esemény.

Az ösztöndíjátadóval egybekötött sajtótájékoztató, amelyen a verseny zsűritagjai közül Miklósa Erika, Szenthelyi Miklós, Némethy Attila és moderátorként Batta András is jelen volt, egy Virtuózok-hangversennyel ért véget a Zeneakadémia Solti-termében.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.