Edu-Art

Az autentikus pétervári vonófogás Veszprémben

2016.02.24. 16:30
Ajánlom
Zakhar Bron orosz hegedűművész - Auer Lipót (1845-1930) magyar hegedűművész, zenepedagógus emlékének ápolója - tart mesterkurzust csütörtökön és pénteken Veszprémben.

Zakhar Bron február 24-én Kozma Imrével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójával, az Auer Lipót-program ötletadójával; Batta András zenetörténésszel, egyetemi tanárral és Mága Zoltán hegedűművésszel találkozott Budapesten.

Az Auer Lipót által megteremtett világszínvonalú hegedűiskola egyik leghíresebb tanítványa, Zakhar Bron a találkozón elmondta: a tehetséges magyar művészekkel sok éve tartó szoros és gyümölcsöző kapcsolatok miatt sem tudta figyelmen kívül hagyni azt a felkérést, hogy emlékezzenek meg Auer Lipótról, aki nélkül nem létezne a híres orosz hegedűiskola. Hozzátette: Auer nagyszerű zenész és ember volt, iskolája pedig a legkiválóbb, és ennek Oroszország számára kiemelkedő a jelentősége.

Kozma Imre felidézte: három évvel ezelőtt merült fel benne a gondolat, hogy jó lenne megemlékezni Auer Lipót életművéről. Mint mondta, ebben sokan segítségére voltak: mások mellett Batta András professzor, a Zeneakadémia volt rektora; Rafaelián Leonidasz hangszerkészítő; Porga Gyula, Auer Lipót szülővárosának, Veszprémnek a polgármestere; Navracsics Tibor európai uniós biztos, a térség volt országgyűlési képviselője; Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora és Kováts Péter hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője.

Ennek eredményeképpen Auer Lipót zenepedagógus, karmester és zeneszerző emlékére 2014-ben nemzetközi fesztivált, akadémiát és hegedűversenyt alapítottak, a róla elnevezett hegedűfesztivál és verseny lebonyolítására pedig emlékbizottság alakult Veszprémben. A mesterkurzusoknak az Auer Akadémia ad otthont évente, a nemzetközi hegedűversenyt - amelyet első alkalommal 2015-ben tartottak - a tervek szerint háromévente rendezik meg.

Olvassa el azokkal a hegedűművészekkel (Marianna Vasileva, Vagyim RepinMaxim Vengerov) készült interjúinkat, akik – többek között – Zakhar Bron tanítványai voltak. 

Zakhar Bron - aki 2015-ben Mága Zoltán újévi koncertjének egyik sztárvendége volt - a magyar hegedűművésszel további együttműködésről is tárgyalt. Több közös hangversenyre is készül a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekarral, emellett a legfőbb mentora lesz annak az ösztöndíjprogramnak, amelyet Mága Zoltán indított hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek felkarolására.

A veszprémi születésű Auer Lipót Budapesten Ridley-Kohne Dávidnál, Bécsben Jakob Dontnál, majd Hannoverben Joachim Józsefnél tanult. Ezután Szentpéterváron telepedett le, és a Szentpétervári Konzervatóriumban tanított 1868-tól 1917-ig. Auer nevéhez fűződik az úgynevezett pétervári vonófogás, amely révén a mutatóujjnak és a csuklónak nagyobb szerep jut, mint korábban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.
Edu-Art oktatás

Felszabadulni a mozgásban

Harmadik éve működik a Budapesti Fesztiválzenekar projektje, a TérTáncKoncert. A Hősök terén látható látványos előadás mögött nehéz, de élményekkel teli munka van. A Fidelio a tértáncosok egyik vidéki regionális találkozóján járt.