Edu-Art

Az iskola jövője, az jövő iskolája

2014.02.02. 16:00
Ajánlom
2014 februárjától Békéscsabán is elindul a hátrányos helyzetű gyermekek művészi nevelését célzó MUS-E (Musique Europe) Program. Az immáron 20 éve működő nemzetközi művészeti program Európa tizenegy országában, hazánkban pedig jelenleg öt városban jut el nehéz sorsú kisiskolásokhoz.

A neves hegedűművész Yehudi Menuhin által 20 éve megálmodott és létrehozott MUS-E program az iskolák részére ingyenes. Menuhin úgy vélte, a művészetek révén a gyerekek olyan impulzusokat kapnak, amelyek érzékennyé teszik őket a külső világ különféle jelenségeinek befogadására, értelmezésére és továbbgondolására. A MUS-E Magyarország küldetésének tekinti minél több rászoruló osztályba, és ily módon minél több gyermekhez eljuttatni a programot.

A programban résztvevő tanulók iskoláiban az órarend részét képezik a MUS-E művészeti foglalkozások. Ezzel a társadalmi célú törekvéssel a kisdiákok olyan eszközökhöz jutnak, amelyek segítik őket érzéseik kifejezésében, kreativitásuk kibontakozásában, életminőségük javulásában valamint segíti aktív részvételüket a közösségi munkában. Fejleszti az egymásra odafigyelés képességét, az elfogadást és a közösséget ezekben az osztályokban.

Idén a programba pályázat útján jutott be a békéscsabai Petőfi utcai Általános Iskola, ahol a második félévtől kezdve rendszeresen találkozhat az 2. c osztály a MUS-E művészeivel. A békéscsabai kezdeményezést egy hazai támogatásairól is híres pénzintézet támogatja, akik elkötelezett együttműködő partnerei a programnak, és mint a városban működő vállalat, fontosnak tartja a felelősségvállalást olyan társadalmi körökben, ahol a szociális és kulturális deficitek leküzdése miatt erre szükség van. Békéscsabán az osztályban foglalkozásokat tartó MUS-E művészek: Hevesi Imre előadóművész és János Hajnalka népi énekes.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A tudattalan titkos tempója - interjú Enyedi Ildikóval

Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története – Füst Milán regényéhez hűen – az élet összetettségéről, titokzatosságáról, uralhatatlan jellegéről mesél. A vetítés után kérdeztük a rendezőt.
Színház

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.
Klasszikus

Csodagyerekeket hív új évadjába a Pannon Filharmonikusok

Az élet sója mesei motívuma kíséri végig a zenekar 2021/22-es évadát, amely során a fiatalok nem csupán a közönség soraiban, de a színpadon is helyet foglalnak. A Varga Tibor hegedűművész és tanár emlékének szentelt koncerten versenygyőztes ifjú szólisták lépnek fel.
Színház

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.
Színház

Mécs Károly végleg visszavonul

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.