A balatonfüredi Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, közéleti szereplői nyaranként találkoztak. Ez az a közeg, mely kiválóan illik a nagy múltú cigányprímások bemutatkozásához. Az Anna-bálra készülő Balatonfüred a magyar múlt egyik legprosperálóbb időszakát, a nemzeti ébredés korszakát idézi meg.
Ebből a gondolatból kiindulva a Hagyományok Háza és a Balatonfüredi Önkormányzat a 2013-as Anna-bál kísérőrendezvényeként prímásversenyt hirdet magyar népies műzenét játszó hegedűsök számára. Pályázhat minden, a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűs, aki a verseny napjáig betölti a 16. életévét, de még nem múlt el 35. A nyilvános színpadi versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten, július 16-án és 17-én tartják, minden hegedűsnek egy kötelező és egy szabadon választott versenyszámot kell előadnia. A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei lesznek. Az első díj 1 millió forint, a második díj ötszázezer, a harmadik díj háromszázezer forint, a különdíjasok pedig tárgyjutalomban részesülnek.
Július 17-én este gálakoncertet rendeznek a legjobb produkciókból a Gyógy téren, a Nagyszínpadon, ahol neves meghívott vendégek is fellépnek.
A versenyre a Hagyományok Háza honlapjáról letölthető űrlap kitöltésével, valamint a versenyzőről készült videofelvétellel vagy internetes videómegosztóra (pl. youtube) feltöltött mozgókép linkjének csatolásával lehet jelentkezni.
A jelentkezési lapokat a demóanyaggal együtt a következő címre várják:
- E-mail: [email protected]
- Posta: Anna-bál prímásversenye, Hagyományok Háza, 1251 Budapest, Pf.: 23.
Jelentkezési határidő: 2013. július 5.