Edu-Art

Bartók Fesztivál Ankarában

2015.05.12. 10:21
Ajánlom
Az ankarai Hacettepe Egyetem Állami Konzervatóriuma kezdeményezésére nagyszabású koncertsorozatot és szimpóziumot szerveztek, melyen a török és magyar művészek mellett jelentős számban vettek részt olyan nemzetközi előadók, akiknek repertoárján Bartók művei állandóan jelen vannak. MAGAZIN

Az Állami Konzervatórium  (Zeneakadémia) és különösen a Zenei Intézet igazgatója, a zongoraművész Yeşim Alkaya évek óta kiemelt figyelmet szentel a magyar zenének, Liszt, Bartók, Kodály és kortárs követőik munkásságának. 2011 októberében Liszt Szimpóziumot rendeztek, mely koncertek,  előadások és mesterkurzusok sorát jelentette egy héten keresztül. olyan kiemelt vendégekkel, mint a Liszt-Wagner ükunoka-dédunoka zenetudós Gottfried Wagner, David Wilde zongoraművész, aki az első budapesti nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraverseny győztese volt.

2015 tavaszán, Bartók Béla halálának 70. évfordulójára emlékezve az egyetem - a Magyar Nagykövetség támogatásával - egy újabb nagyszabású, magyar vonatkozású fesztivált rendezett. Az érdeklődés nem véletlen, hiszen a török népzenekutatás számára Bartók munkássága, törökországi útja nagy fontossággal bír. Valójában Bartók volt a török népzenekutatás elindítója, aki török zeneszerző kollégájának, Ahmed Adnan Saygunnak segítségével 1936-ban járt ott gyűjtőkörúton. Kutatásait később a Nyugat című folyóiratban így publikálta: "egy bizonyos jellegzetes dallamtípust találtam... Ennek a dallamtípusnak a szerkezete meglepő rokonságot mutat a régi magyar dallamok ún. ereszkedő szerkezetével... Ha tekintetbe vesszük, hogy ilyen szerkezetű dallamok nagy elterjedésben eddig csakis a magyaroknál, az Erdélyben levő mezőségi és moldvai csángók körüli románoknál, továbbá cseremiszeknél és északi török népeknél ismeretesek, akkor egyre bizonyosabbnak látszik, hogy ezek egy régi, ezer év előtti török zenei stílus maradványai..."

Törökországban 7 napon át Bartók zenéje volt a középpontban. Az Operaházban megrendezett nyitókoncerten a Muzsikás együttes és az Ankarai Opera Zenekara muzsikált. A Török Állami Rádió (TRT) minden koncertet élő adásban közvetített, a koncertek előtt és után műelemzések, előadások, művészinterjúk hangzottak el. A vendégek az egyetemen mesterkurzust is tartottak, Bartók műveinek interpretációjáról. Több olyan produkció is volt, ahol török és magyar művészek közösen adtak elő Bartók műveket, így Borbély László zongoraművész az egyetem dékánjával, Türev Berki zongoraművésszel együtt játszotta el a két zongorára és ütőhangszerekre komponált Szonátát, előző nap pedig Ildiko Moog hegedűművésszel a Hegedűszonátát. A budapesti Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatóiból álló Classicus Quartet (Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás) az I. és a III. Vonósnégyest mutatta be, Király Csaba zongoraművész pedig Ankarán kívül az osmaniye-i egyetemen is koncertet adott. Az egész napos szimpóziumon a Zenetudományi Intézet és a Bartók Archívum vezető kutatói, Sipos János és Vikárius László tartottak előadást. Érdekes színfoltja volt a fesztiválnak a Fodor Zoltán Társulat, az Inversedance és a Haccettepe Egyetem balett szakos hallgatóinak közös táncestje, melyen magyar népzenéken kívül fiatal kortárs magyar zeneszerzők, a CentriFuga kör tagjainak (Balogh Máté, Tornyai Péter, Zarándy Ákos) kompozícióira születtek új táncprodukciók.

A Fesztivál legünnepeltebb vendége az Európában élő és tanító japán Nobuko Imai brácsaművésznő volt, aki Bartók Brácsaversenyének egyik legavatottabb előadója (többek között Takács-Nagy Gábor vezényletével lemezre is vette a mű legújabb, Bartók Péter által befejezett változatát). Ezt a művet játszotta el a Bartók Fesztivál zárókoncertjén, Törökország első zenekara, az Elnöki Szimfónikus Zenekar (CSO) közreműködésével, Madaras Gergely vezényletével. A koncert első száma Rajk Judit előadásában egy válogatás volt Bartók Húsz magyar népdalának zenekari kíséretes változatából Bartók Béla és Kocsis Zoltán hangszerelésében, záróműként pedig a zenekari Concerto-t hallgathatta az ankarai közönség.

2015 júniusi számában a török Andante magazin külön mellékletben számol majd be a fesztiválról.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

A Kodály-módszer ezer arca mögött egyetlen lényeg rejlik: az ember

A világ számos országában alkalmazott Kodály-módszer nemzetközi útjáról, megbecsültségéről és eredményességéről szól a Kodály mindenkié című dokumentumfilm.
Klasszikus

Idén is Presser Gábor és az Amadinda búcsúztatja az óévet a Zeneakadémián

Immár tizennyolcadik alkalommal tart közös szilveszteri koncertet az Amadinda Ütőegyüttes és Presser Gábor. Vendégük ezúttal Falusi Mariann.
Jazz/World

Ők kapták idén az Artisjus-díjakat

Könnyű- és komolyzenei kategóriákban díjazott tíz zenetanárt és tíz előadót az Artisjus hétfőn.
Vizuál

Perlrott Csaba Vilmos képéért fizettek a legtöbbet a Kieselbach Galéria téli árverésén

Perlrott Csaba Vilmos Önarckép szoborral című festményének 140 millió forintos eladási ára megdöntötte az eddigi életműrekordot a Kieselbach Galéria téli árverésén. Ugyancsak magas áron kelt el a Franciaországban élő Reigl Judit egyik festménye is.
Vizuál

Apánk és Atyánk nyomában - megnéztük Az Úr hangját

Pálfi György hosszú idő után ismét nagyköltségvetésű filmet forgatott - Az Úr hangja egyedi világdráma családi krimi-sci-fi köntösben. A filmet december 20-tól vetítik a mozik.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.