Edu-Art

Bécs után Párizsba követi az ifjú Lisztet a "Vándorélet" vetélkedő

2011.10.04. 13:27
Ajánlom
A vetélkedő második, bécsi fordulójának megoldásait október 5-től találják meg a középiskolás csapatok és az érdeklődők a vandorelet.hu oldalon.

Egy titokzatos svájci műgyűjtőnő tűnt föl a színen a "Vándorélet" második fordulójában, s a csapatok szakvéleményét kérte: vajon történetileg hiteles-e az az 1873-ban készült  litográfia, melyen Beethoven átöleli a kis Liszt Ferencet bécsi koncertje után. A versenyzők kilenc, egymásnak részben vagy teljesen ellentmondó eredeti dokumentum alapján fogalmazhatták meg válaszukat, szembesülve a történetírás buktatóival. 

Míg Liszt 1822-23-as bécsi tartózkodása során bizonyíthatóan találkozott Beethovennel, addig Schuberttel elkerülték egymást. Ám ennél a ténynél fontosabb, hogy Liszt lelkes rajongója volt Schubert zenéjének - mint erről a versenyzők is meggyőződhettek, összevetve Schubert négy dalát Liszt érzékeny zongoraátiratainak egy-egy részletével. A gyönyörű átiratok október 5-től teljes terjedelmükben meghallgathatóak a vetélkedő honlapján.

A következő, párizsi fordulóban a résztvevők eltöprenghetnek az ágyú Liszt életében betöltött szerepéről, és sok egyéb mellett arra is fény derül majd, mi keresnivalója van Stanley Kubrick Ragyogás című horrorfilmjének egy Liszt-vetélkedőben.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Zoboki Gábor: A Müpa tervezésében a szakmám és a szenvedélyem találkozott

Immár húsz éve, hogy a Müpa a hazai kulturális élet egyik legjelentősebb helyszínévé vált, nagy sztárok csodálkoztak el, milyen pompás akusztikai környezetben lehet itt muzsikálni. Zoboki Gábor építész felidézte a kezdeteket.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.