Dr. Benkő Szabolcs gordonka szakon diplomázott a Zeneakadémián, majd az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán szerzett jogi doktorátust. 2005 és 2012 között a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium igazgatója volt. Az intézményvezetőt céljairól, terveiről kérdezte a Figaro riportere.
- Hét évig Győrben volt a konzervatórium igazgatója. Miért pályázott a Bartók Konzi igazgatói posztjára?
-Ez az iskola nagy kihívást jelent számomra. Nagyon magas színvonalú az oktatás, az én szememben mindig is ez volt a csúcsminőség. Az intellektuális közeg és a tanári kar egyedülálló az országban, az intézmény kiemelkedő versenyeredményekkel büszkélkedhet. Régen ennyi elég is volt: a Bartók Konzi a legjobb tanárokkal. Mára viszont felnőtt az iskola mellé a konkurencia, és ha választania kell egy növendéknek, nem biztos, hogy csak a szakmai szempontokat veszi figyelembe; azt is nézi, lehet-e hangszert kölcsönözni, van-e kollégium, milyen a számítógépes ellátottság, stb. Meg kell felelnie a modern kor kihívásaira ennek a több mint 170 éves intézménynek, hogy a hagyományokhoz hűen, az átalakulások közepette is egyedülálló vezető szerepet tölthessen be. Győrben jól éreztem magam, nagyon jól alakultak a körülmények. Az épületet belül szépen felújítottuk, a homlokzati rekonstrukció már az utódomra maradt. A győri konzi ugyanolyan típusú iskola, mint a Bartók, bár létszámában nagyobb és összetettebb, mert egyben alapfokú művészetoktatási intézmény és zenei általános iskola is. A Bartók Konzit igazgatóként úgy látom, hogy nem olyan összetett, bonyolult a szerkezete, mint a győri iskoláé, viszont inkább embert próbáló feladat a vezetése.
- Fő célkitűzései között szerepel a tehetséggondozás, a gyakorlóiskolai szerep megerősítése és önálló arculat kialakítása. Hogy kívánja megvalósítani ezeket?
- A klasszikus értelemben vett tehetséggondozás megvalósul az egyéni főtárgy órák keretében, de a művészi pályán sok minden másra is szükség van: kommunikációs és nyelvi kompetenciákra, gazdasági és informatikai ismeretekre. Ezekben szeretnénk fejleszteni a gyerekeket, ilyen értelemben tágítva a tehetséggondozás kereteit. Mivel középfokon egyedül a Bartók Konzi gyakorlóiskola, nagyon fontos, hogy ezt a szerepet ne csak megőrizzük, hanem kibővítsük és tovább is fejlesszük. A Zeneakadémia Pedagógiai tanszékével már tárgyalunk ez ügyben. Szeretnénk a hospitáló növendékeknek komplex tudást adni, a zenei tudás mellett olyan "földhözragadt", gyakorlatias ismereteket, amiket a tanári pályán alkalmazni tudnak majd: hogyan kell például naplót kitölteni, órarendet készíteni.
Az önálló arculat a mai világban virtuális dolgot jelent: sokszor tapasztalom, hogy amelyik cégnek jó az internetes kommunikációja, az nyerő helyzetben van. Mi színvonalában nagyon erős oktatási profilt tudunk kínálni, ez azonban az utóbbi időben nem kapott elegendő reklámot. Hírt kell adnunk magunkról, az iskolában folyó minőségi munkáról a világhálón, jól meghirdetett programok által, és a médiában való megjelenéssel - ami most is történik. Szakmai profilunk, amit megismertetni szeretnénk, négy fő részből áll. Ezek közül a felvételizőknek a professzionális főtárgyoktatás a legfontosabb. Emellett kifejezett erősségünk a kamarazene oktatása, amit a Zeneakadémiával együttműködve szeretnénk tovább erősíteni, a régi magyar kamarazenei tradíciókhoz hűen, egyben új utakat is keresve. A konziban zajló kortárszene-oktatás középfokon egyedülálló, most jött létre egy külön projektcsapat, ami kortárs kamarazenével fog foglalkozni. A negyedik elem pedig, amit szeretnénk minél inkább előtérbe helyezni, a jazz tanszak, ami nagyon kevéssé ismert - főleg ahhoz képest, milyen magas színvonalon működik. Nekem győri igazgatóként a létezéséről sem volt tudomásom.
- Milyen események, projektek várhatóak a jövőben?
- A következő évben tervezünk egy komplett Konzi Napot, ami a középfokú zeneoktatással foglalkozik majd, és amit szeretnénk vezető szerepet betöltő iskolaként szervezni. A helyszínt még keressük, mert lehet, hogy az érdeklődők száma meghaladja az épület befogadóképességét. Tervezzük még, hogy a jövőben az együttesekkel koncentráltabban jelenünk meg. Idén a hivatalos budapesti október 23-i megemlékezésre a mi kórusunkat kérték fel, ami nagyon nagy megtiszteltetés. Szeretnénk szerepelni a Budapesti Tavaszi Fesztiválon és a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon is, amelyek a főváros kiemelt rendezvényei, így nagy nyilvánosságot biztosíthatnak a konzinak. Nagyon érdekes programot szervezünk a Bösendorfer céggel, amire versenygyőztes gyerekeket várunk. Azt szeretnénk, hogy megismerkedjenek egy jó minőségű hangszerrel és a mi zongora oktatásunk egyedülállóan magas színvonalával. A rendezvényről DVD-felvétel is készül majd. Tavasszal pedig kortárs zenei estet rendezünk, egy háromórás performanszot a tanulók közreműködésével. A szervezést és a diákok felkészítését olyan tanárok végzik, akiknek muzsikusként gyakorlatuk van a kortárs zene előadásában: Holló Aurél, Horn András és Romos Zsolt.
- Év eleje óta valósultak már meg bizonyos infrastrukturális változások: újra üzemel a büfé, megújult a Ferencsik-terem.
- Ez részben az iskolát segítő Nemzeti Zenede Alapítványnak köszönhető, amivel nagyon jó az együttműködés. A vonószenekar őszi hangversenykörútjának útiköltségét és az idén nyolcadszor megrendezett Őszi Zenei Tábort is jelentős összeggel támogatta. Ez utóbbi egy országosan egyedülálló rendezvény, rendkívül jó ötlet, és legnagyobb örömünkre idén volt eddig a legmagasabb részvétel. Itt mutattuk be a konzi új honlapjának tervezetét. Adtunk be pályázatokat is, de a szakképzési hozzájárulásból már tudtunk beszerezni hangszereket. A büfére azért volt már nagy szükség, hogy délelőtt zárt térben legyenek a gyerekek, ne kelljen kimászkálni. A vagyonbiztonság miatt is fontos, hogy az épületbe ne járkáljon ki-be akárki, ezért állítjuk újra üzembe a beléptető rendszert, amit a szülők kifejezetten igényeltek. Úgy kezdtem a munkámat, hogy minden évfolyammal találkoztam, megkérdeztem a gyerekek véleményét. Azt gondolom, hogy ugyan más oldalról, de szülők, tanárok és diákok egyaránt szerették volna, hogy rendezettebben menjenek a dolgok, ebbe az irányba sikerült már határozott lépéseket tenni. Ez nem poroszos fegyelmet jelent, inkább bizonyos kereteket, amin belül a konzi szabad szellemisége érvényesülni tud. József Attilával szólva: "Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet!"