Edu-Art

Bohoczki Sára: "Még most is birkózunk"

2012.03.10. 13:52
Ajánlom
Március 14-én mutatja be a negyedéves színész-bábszínész osztály az Ódry Színpad Padlásán Csokonai Vitéz Mihály művét Karnyóné-gyakorlatok címen, Gothár Péter rendezésében. Ebből az alkalomból beszélgettünk a címszereplővel, Bohoczki Sárával.

- Miért épp a Karnyónét mutatjátok be?

- Az osztályfőnökeink, Meczner János és Csizmadia Tibor találták ki. Először egy másik rendezővel akartuk megcsinálni, aztán úgy alakult, hogy ő mégsem vállalja, de akkora már megvoltak a jogok. Így kerültünk Gothár Péter kezébe, akivvel amúgy is dolgoztunk volna, és megkapta készen az osztályunkat, Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéjával együtt.

- Bábszínész szakos osztály vagytok, az előadás mégsem teljesen lesz bábos, csak használ bizonyos elemeket.

- Ennél "eggyel bábosabban" indultak a próbák: lett volna paraván és különböző technikákat alkalmaztunk volna, de ez mostanra erősen redukálódott. Kevés, de annál látványosabb bábos effekt van benne. Például mi, a hét szereplő marionettfigurákként vagyunk a térben, és egy fenti emelvényről a többiek mozgatnak minket. Tárgyakkal is dolgozunk, tárgyanimáció formájában. Gothár Péter számára is pluszt jelent ez, hiszen alapvetően nem bábrendező, de most kipróbálhatja hogy bábos gondolkodással milyen megoldások születhetnek.

- Az előadásban van egy némajáték, valamint készítettetek hozzá egy előképsorozatot, ezek is a bábos vonalat erősítik.

- Ez is nyilván annak köszönhető, hogy a bábszakmát tanuljuk. Az utóbbi pár évben sokszor találkoztam olyan rendezőkkel, akik nem kifejezetten bábrendezők, hanem klasszikus értelemben vett színházi rendezők, akik gyakran gondolkodnak bábhoz kapcsolódó formákban. Ennek Magyarországon még nincsen kiforrott kultúrája, divatja, de szerintem a magyar színjátszásnak és színháznak szüksége van ilyen jellegű frissítésre.

- A Karnyóné-gyakorlatok érdekessége, hogy bizonyos értelemben hagyományos színházi előadás, de van benne egy kis plusz, amitől különleges lesz.

- Megtanultunk ez alatt a három és fél év alatt kicsit máshogy gondolkodni, és az jó érzés, hogy a rendezők, akikkel dolgoztunk, dolgozunk, megpróbálnak erre is építeni. És szerencsére ez nem megy a színészet rovására, elég nagy hangsúlyt kap ez is.

- A darab eredetileg egy bohózat, de aztán kiderül, hogy mégsem annyira komikus a történet. Mit gondolsz Karnyónéról, milyen nőnek tartod, és milyenek az emberek, akik körülveszik?

- Ezen sokat gondolkodtam, a darab második felére eléggé besötétülnek a dolgok. Nekem nincs előképem a Karnyónéval kapcsolatban, nem láttam korábbi előadásokat, de szerintem akkor működik egy bohózatnak a vicces oldala, ha megvan a mélysége, különben rossz értelemben vett ripacskodás az egész. Ezek emberi történetek, emberi sorsok, és ezt jó komolyan venni. A bohózat karakterei szerintem együgyűek, mindenkinek megvan a konkrét célja, de ezek a célok elmennek egymás mellett. Kifejezett gonoszságot még abban az esetben sem érzek, mikor egyik udvarlója, Lipitlotty, kegyetlenül bánik el Karnyónéval. A férfinak nem elsődleges célja a gonoszság, csak egyszerűen nem tudja másként intézni az együgyűsége miatt.

- Mesélj egy kicsit arról, hogy alakulnak a próbák!

- Nagyon érdekes a munkamódszer, amivel dolgozunk. Első-másodikban volt ez, hogy csináltunk jeleneteket éjszaka, majd délután háromtól hatig megmutattuk a rendezőtanárnak, és ő ezekhez hozzászólt. Mi ettől már egy kicsit elszoktunk, de most tulajdonképpen ez van. Gothár Péter szerintem nagyon sokáig hagyta, hogy magunk találjunk ki és építsünk fel dolgokat, gyakorlatilag a fél kelléktár fent volt a padláson, hogy kísérletezzünk. Most kezd el tisztogatni azokból az ötletekből, amiket mi hoztunk. Tényleg nagy ötletbörze volt, rengeteg dolgot találtunk ki, és most azokat metszegeti és hozzáteszi magát. Azt érzem, hogy az utolsó másfél hétben kezd el egység teremtődni. Eddig a jelenetek nagyon más karakterűek voltak, pontosan azért, mert mindenki a saját szája íze szerint alakította a sajátját.

- Csokonai szövege igencsak szövevényes, és rengeteg idegen kifejezést tartalmaz. Hogy birkóztatok meg ezekkel a nehézségekkel?

- Még most is birkózunk. Ezeket szerintem a próbák alatt, a helyzetekkel együtt lehet megérteni, nagyon el kell játszani, nagyon artikuláltan kell játszani, mert önmagában ez a szöveg nem segít abban, hogy megértsük.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Vizuál

KÉP-regény: Hol van már a tavalyi hó?

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Duna rekord alacsony vízállása kapcsán további aggasztó adatokat oszt meg velünk.
Színház

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.