- Mi az a közös motiváció, ami megteremtette a lehetőséget, hogy végül Budapesten dolgozzatok együtt?

Bársony Péter: Ismertem Mátét még a berlini évei előttről, és nagyon drukkoltam, hogy lásson perspektívát ebben a meghívásban, mert bármennyire is szeretnénk megadni mindent a hallgatóinknak itt Magyarországon, a Zeneakadémián, vannak prózai körülmények, amik ezt másként alakítják. Mátéban egy a tanítás és az ifjúság iránt elhivatott művészt ismertem meg, és nagyon hálás vagyok, hogy az általa felhalmozott tudást és tradíciókat hajlandó itthon tovább adni.

Bársony Péter

Szücs Máté: Érdekes, hogy pont Budapesten, hiszen én magam Szegeden tanultam, utána pedig rögtön Brüsszelbe kerültem. De külföldi éveim alatt is fontosnak tartottam, hogy a magyar zenei értékeket képviseljem, amelyben magyar tanáraim segítettek. Sosem tudtam elszakadni Magyarországtól, bár volt egy időszak, amikor megpróbáltam, de beláttam, hogy ez számomra lehetetlen. A mostani helyzetben persze ingáznom kell, de ez még mindig jobb, mert így tudom, hogy ki vagyok és, hogy hova tartozom. Fontosnak tartom, hogy ideális körülmények között visszaadjak valamit a szülőhazámnak, amitől a legtöbbet kaptam. Ennek az országnak köszönhetem a mentalitásomat és azt a valamit, ami különlegessé tesz a külföldiek szemében. Berlini munkámnak köszönhetően a kultúra és az ifjúság segítése is jelen van az életemben, ami sok áldozattal jár, de ezt a célt már korán kitűztem magam elé. Boldog vagyok, hogy eljött ez az idő is.

- Mik azok a tradíciók, amire itthon építeni tudtok?

Bársony Péter (Fotó/Forrás: Tóth László)

Bársony Péter: A Brácsa Tanszak viszonylag fiatal, a háború után alapította Lukács Pál, aki a Hubay-iskola leszármazottja volt. Persze előtte is voltak nagyszerű brácsásaink Pártos Ödöntől kezdve, Koromzay Dénesen, Pikler Róberten át Temesvári Jánosig vagy Országh Tivadarig. Ezek mind olyan nevek, akik a saját hangszerükön világhírűek voltak, egy élő hagyományról beszélhetünk tehát. Édesapám, Bársony László a Zeneakadémia tanára például több mint tucatszor játszotta szólistaként Bartók Brácsaversenyét azzal a Serly Tiborral, aki a Bartók által félbehagyott művet befejezte. Ez a fajta tradíció aranytartalék, kevés olyan iskola van a világon, amelyik fel tud ilyet mutatni. Büszkék vagyunk a múltunkra.

- Jelenleg több olyan elképzelésetek is van, ami előremutató lehet a Tanszak számára.

Szücs Máté: Mivel az egyik legjobb együttes tagja lehetek külföldön, szinte egy az egyben azt tudom magammal hozni, amit előző nap még a Berlini Filharmonikusokkal éltem át. Ezek bennfentes élmények arról, hogy hogyan működik egy nyugat-európai zenekar, mik az elvárások, milyen a hangszínideál, mi az, amit ők jelenleg értékelnek, milyen technikai különbségek vannak és hogyan kell felkészülni egy próbajátékra. A lényeg az lenne, hogy az itthoni értékeinket ezen információk által gyarapítsuk.

Szücs Máté

Bársony Péter: Vannak kezdő lépéseink arra, hogy hogyan tudjuk jobban motiválni a fiatalokat, és hogyan tudjuk úgy módosítani a tanrendet, hogy az érdekes is legyen és a hangszer későbbi felhasználhatóságát is segítse. Minden évben egy fiatal zeneszerző kollégától, hallgatótól rendelünk darabot, amit a félévi vizsgán kell előadni. Ez azért kitűnő, mert kapcsolatot lehet teremteni a kortárs, illetve a leendő kortárs zeneszerzőkkel, megismerhetik a hallgatók egymás alkotási folyamatait. Év végén tesztpróbajátékot is szoktunk rendezni, a Máté által oktatott zenekari szólamismeretből, hogy a fiatalok megérezzék azt, hogy milyen függöny mögött játszani ugyanúgy, ahogy majd a való életben meg kell, hogy méressenek. Először persze furcsállták, de mostanra már egyre többen látják, milyen sokat jelent számukra a későbbiekben.

- Mi lehet az oka, hogy a brácsa mint hangszer a közgondolkodásban nem tudja felvenni a versenyt a hegedűvel?

Bársony Péter: Berlioz már a 19. században is panaszkodott, hogy a Párizsi Conservatoire-nak nincsen brácsa tanszaka. Ideje múltnak vélte az iskola gondolkodását, amiért nem követi a hangszer és a repertoár fejlődésének rendjét. El kell mondani, hogy a brácsa összetett hangszer, ugyanannyira nehéz, mint a hegedű. Maga az irodalom is már teljesen külön működik. Mi itt a Zeneakadémián megpróbálunk egy olyan oktatás felé menni, ami ötvözi a tradíciót a szükséges progresszióval, és megpróbálunk a vezető egyetemek színvonalán oktatni. Olyan világhírű művészek jöttek el hozzánk kurzust tartani, mint Rivka Golani, Kim Kashkashian vagy Guy Ben Ziony. A jövőbeli terveinkben is hasonló rangú művészekkel fogunk együttműködni, bekapcsolva a Tanszakot a nemzetközi vérkeringésbe. Ehhez persze szükség van arra, hogy a hallgatók, akik ide bekerülnek, már olyan technikai szinten legyenek, amire lehet tovább építkezni. Már a konzervatóriumban fel kell tehát ismerni, hogy a brácsa a hegedű technikájára épülő, de önálló hangszer, amire nagyon jó képességű hallgatók kellenek, akik hangszer érzékenyek, és nemcsak „virtuózok”, de sokkal inkább muzsikusok. Folyamatos nyitottságra is szükség van, hiszen a hangszer repertoárjának hatvan százaléka a 20. században íródott. Magyarországon a brácsa különösen fontos, rengeteg brácsamű született magyar zeneszerző tollából, az egyik legelső nagy (igaz, romantikus) brácsaversenyt éppen Hubay Jenő írta. Mindig volt egy-két olyan művész, akik az új műveket is szívesen játszották. Most is ez a célunk, hogy ilyen embereket neveljünk ki, hogy újra zavartalan legyen ez az együttműködés.

Bársony Péter

Szücs Máté: Azt hiszem, hogy a zeneszerzők későn ismerték fel a brácsa jelentőségét. Sok szerzőnek főleg az utolsó művei között vannak brácsára írt kompozíciók mint például Bartók, Sosztakovics és Mozart esetében. Szerintem kicsit későn éreztek rá, hogy mit is rejt ez a hangszer. A hegedűsök már alig győzik játszani a hangszerükre írott irodalmat, miközben pedig parlagon van egy olyan hangszer, aminek a képességei még a mai napig nem ismertek teljesen. Ezeket a társadalmi berögződéseket próbáljuk átformálni elszántsággal és türelemmel.

Bársony Péter: Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nem a harmadik vagy negyedik vonalban lévő hegedűs növendékekből lesz később kiváló brácsás, hanem egy jó képességekkel rendelkező hegedűsből jó brácsás is lesz. Hosszú évtizedek teltek el úgy, hogy a kevésbé tehetséges növendékeket terelték a brácsa tanulásának irányába. Mi most valahogy ezen szeretnénk változtatni. Ezért tartom fantasztikus dolognak, hogy Szücs Máté felvállalta azt, hogy miközben külföldön dolgozik, itthon is tanít. Ezt egy nagyon jelentős gesztusnak értékelem, főként most, amikor a fiatal művészek zöme azon dolgozik, hogy minél hamarabb elhagyja az országot. Úgy gondolom, hogy Máté olyan emberektől kapta a tudását, akik ezt a fajta hozzáállást is átadták neki.

- Milyen időbeosztásban tud Máté részt venni a Tanszak munkájában és milyen repertoárral?

Bársony Péter: Mátéra rendszeresen számítunk, leadja a havi beosztását, és így tudjuk az órákat tervezni. A főtárgyas növendékeink több oktatótól kapnak órákat, Mátéval pedig bizonyos darabokon dolgoznak koncentráltabban.

Szücs Máté: Időről időre rengeteg próbajátékot hallgatok végig és nekem is volt benne részem bőven. Ez olyan megmérettetés, ami szinte elkerülhetetlen egy brácsás karrierjében. A próbajáték anyag az, amit elsősorban át szeretnék adni. Legtöbbször Stamitz, Hoffmeister, Bartók vagy Walton brácsaversenyével indul a “verseny”. Az első megmérettetés után a zenekari állások bemutatása következik, ami ugyanolyan felkészültséget igényel mint egy szóló anyag. Mindezt a legfrissebb stílusban próbálom továbbadni a növendékeknek. Ezen kívül szemléltetni szeretném a zenekari élet lehetőségeit, hiszen ez nem csak arról szól, hogy beülünk a tuttiba és jól megbújunk, hanem igényes kamarazenészként is lehet működni, reflektálva a többi tag rezdüléseire. A zenekarban így eltöltött idő hasznossá és érdekessé válik.

Szücs Máté

Bársony Péter: Igyekszünk megtalálni a középutat. Nem lehet abba a hibába esni, hogy csak zenekari muzsikusokat képzünk és az sem jó, ha csak szólistákat. Nyitottságot kell közvetíteni a zenekari munka irányába, de fontos, hogy a próbajátékokon az egyéni teljesítményt értékelik.

- Sokan vannak, akik mögöttetek állnak, de a nehézségekkel is meg kell küzdenetek.

Bársony Péter: Sok segítséget kapunk Vigh Andrea rektor asszonytól és Szenthelyi Miklóstól, akik abszolút támogatják minden őrült ötletünket, így nekünk csak a lényegre kell koncentrálnunk. A hangszerpark persze nem mindig megfelelő, felmértük a tanszak állományát, és nagyon örömteli volna, ha ezen a területen is történhetne előrelépés. Nagy lehetőség lenne ez a hazai hangszerkészítőknek is, mindenesetre mi örömmel veszünk minden támogatást, a növendékeknek nagy szükségük van rá.