A fesztivált június 27. és 30. között tartják Egerben, akkor mutatják be a kiválasztott szerzeményeket - közölte Rosta Katalin, a fesztivál programigazgatója. Hozzátette, egyaránt várják szólisták és együttesek pályaműveit.
Emlékezetett arra, hogy Gárdonyi Gézát elsősorban íróként - az Egri csillagok, valamint más regények, elbeszélések és színpadi művek alkotójaként - ismeri a közönség. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy több mint 150 verset írt, sőt komponista is volt, bár kevés szerzeménye maradt fenn. Például nótaszövegeket írt Dankó Pistának, és néhány operett egy-egy ismert betétdala is a nevéhez fűződik.
A zsűrit a Kaláka Együttes tagjai alkotják, az általuk kiválasztott legjobb dalokat az előadók bemutathatják a fesztiválon az egri Érsekkertben, a Bródy-Gárdonyi-szoborcsoport melletti színpadon június 30-án. A produkciókról hangfelvétel készül, amely a tervek szerint CD-n is megjelenik. A pályázat célja, hogy a Gárdonyi-verseket ne csupán a versenyben indulni szándékozó zenészek, hanem az irodalmat kedvelő nagyközönség is megismerje - emelte ki Rosta Katalin.
A dalokat március 1. és április 30. között lehet feltölteni a Fesztivál honlapjára.