A Hungarofest KLASSZ Zenei Irodája 2010 óta rendez a Párizsi Nagyáruház mesébe illő, békebeli szecessziós hangulatot árasztó Lotz termében Kávéházi koncertek címmel sorozatot, amelyen kiváló fiatal művészeink szóló-, illetve kamaraestjeit hallhatja a nagyérdemű. Idén a középpontban természetesen a kétszáz éve született Liszt Ferenc áll. Családias hangulatot ébreszt a színpad közelsége, az ablakokon keresztül beáradó fény, amelyet a dúsan aranyozott terem még inkább felerősít - s mégsem sznob sem a légkör, sem a közönség. A kávéskanalak, csészék, kistányérok csörömpölése egyszer csak elcsendesedik, amikor Baráti Kristóf hegedűművész és Hernádi Ákos zongoraművész lépnek a pódiumra...

Először - a meghirdetett program sorrendjét némiképp megcserélve - Liszt Ferenc csekély számúnak mondható hegedűre és zongorára komponált darabjai közül a legjelentősebbet, a Grand Duót játszották el az előadók, amelyet a szerző Charles Philippe Lafont Le Marin című románca nyomán írt. Baráti Kristóf koncentrált, átélt, kifejező játéka magával ragadott mindjárt a koncert elején, Hernádi Ákos pedig kiváló kamarapartnere volt a hegedűsnek, zenélésén érezhető volt, hogy nem akart előtérbe kerülni, noha - egy-két melléütést leszámítva - remek pianistát köszönthettünk személyében. E darabnak - zongorista-zeneszerzőről lévén szó - kifejezetten akadtak olyan passzázsai, ahol Hernádi megcsillogtathatta briliáns zongorázását is. A kissé töredezett, ám sokszínű, számos technikai nehézséget is felvonultató Liszt-kompozíciót sajnos nem teljesen tudták igazán átláthatónak és szervesnek mutatni, de ezt nem feltétlen az előadás kontójára írnám.

Második műsorszámként Robert Schumann op. 28-as Három románca szólalt meg, amelynek elsősorban szólózongora változata ismeretes. A kis darabokban a hegedűs telt, bársonyos hangszínét domborította ki, hangszere valósággal énekelt. A Schumann-darab után az ördög hegedűse, Niccolò Paganini kompozíciói következtek. Az itáliai mesterről tudjuk, hogy Lisztre is nagy hatással volt hangszeres tudása, így joggal került be a Liszt-évnek emléket állító hangverseny műsorába. Elsőként a híres-hírhedt Moto Perpetuo szerepelt Baráti Kristóf és Hernádi Ákos Paganini-blokkjában, amelynek gyors, perpetuum mobile mozgása artikulálva szólalt meg, minden hangnak jelentése volt. Az ezt követő Cantabile áradó, olasz dallamosságát stílusosan adták elő a művészek, Baráti különös kisugárzással adta elő a darabot. Ezután szintén slágerdarab következett, amelyet ma már inkább Liszt Paganini-etűdök sorozatából ismer a közönség, de a Paganini-féle hegedűs verzió is előkerül időnként: a La Campanellában könnyed, virtuóz vonókezeléséről adott számot a hegedűjátékos, s még a humor sem hiányzott muzsikálásából. Utolsó műsorszámként hangzott el az egy húrra írt Rossini-parafrázis, a Mózes-fantázia, talán itt mutathatta meg leginkább Baráti Kristóf színgazdag zenélését, a darabot igazán életteli előadásban hallhattuk.

A hálásan tapsoló közönség ráadás formájában kapta meg jutalmát. Először Pablo de Sarasate Andalúziai románcának szenvedélyes tolmácsolásával gazdagították a művészek élményeinket, majd „lapozási malőr" miatt megismételték a Moto Perpetuót (egyébként nem lett jobb, mint első eljátszásakor). Az estet pedig mi mással is lehetett volna megkoronázni, ha nem Bachhal? A h-moll partita Double tételének ihletett előadásával ért véget Baráti Kristóf és Hernádi Ákos kávéházi koncertje a Lotz teremben. A hangulat, a terem és a darabok által nyújtott impressziók alapján bátran javasolhatom: aki csak teheti, hallgassa meg a következő Kávéházi koncertek egyikét!