A szervezők célja, hogy olyan hátrányos helyzetű, de kiemelkedő tehetségű fiataloknak segítsenek, akik családi, szociális, anyagi és/vagy társadalmi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak a tanulást, tehetséggondozást egy nyári tábor keretében.
A zenei tábor július 8. és 13. között 25 dobfelszereléssel, 6 dobtanárral, 5 workshoppal és koncertekkel várja a fiatal dobosokat, akik dzsesszdobot, világzenét és hangszertörténetet is tanulnak az egyhetes kurzuson.
A tanári kar Bordás József művészeti vezetése mellett olyan szakemberekből áll, mint Bágyi Balázs, Korompay Zsolt, Martonosi György, Kármán Sándor, Perger "Gustavito" István, Borlai Gergő, valamint Takáts Tamás (Karthago, Takáts Tamás Dirty Blues Band) és Abebe "Bebe" Dániel (Back II Black) énekesek.
A Magyar Jazz Szövetség által felajánlott lehetőség magában foglalja a szállást, a napi háromszori étkezést és az összes szakmai programot. A pályázati feltételek legfontosabb pontjai - a szociális helyzet mellett - a tehetség, a szorgalom és az elszántság.
Jelentkezni a [email protected] címen lehet.
Jelentkezési határidő: 2014. május 31.