Edu-Art

Dr. Kupper András a Zeneakadémia kancellárja

2015.01.06. 12:04
Ajánlom
A kancellári rendszer létrehozásának célja az volt, hogy a felsőoktatásban a gazdálkodás szakszerűbbé váljon, illetve a magyar felsőoktatás intézményirányítása a magyar adófizetők társadalmi elvárásainak is megfeleljen.

Az állami felsőoktatási intézmények új irányítási rendszerében a rektor az intézmény első számú vezetője, de a kancellár felel az intézmények igazgatási, gazdálkodási, jogi, közbeszerzési, műszaki, informatikai működtetéséért. Az emberi erőforrások minisztere 2014. július 28-án huszonkilenc pályázatot jelentetett meg az állami felsőoktatási intézmények kancellári megbízására. A huszonkilenc pályázatból huszonegy intézményben volt sikeres a pályázat, így a kancellárok 2014. november 15-ei hatállyal ezekben az intézményekben megkezdték tevékenységüket. Azon nyolc felsőoktatási intézményben, ahol nem volt eredményes a pályázat - így a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem esetében is -, 2014. november 7-én új pályázatot írtak ki. A határidőre több mint száz jelentkező nyújtotta be anyagait, az első fordulóhoz hasonlóan a pályázókat egy bizottság hallgatta meg, majd tájékoztatták véleményükről az emberi erőforrások miniszterét, mint javaslattevőt. Végül a miniszterelnök, mint a kinevezési jogkör gyakorlója, a miniszter javaslatai alapján hozott döntést a kancellárok személyével kapcsolatban.

A Zeneakadémia élére választott dr. Kupper András 1964-ben született Budapesten, zongoraművésznek készült, majd 1991-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1996-ig a II. számú Anatómiai Intézetben dolgozott tanársegédként, 1993-tól a Fővárosi Közgyűlés fideszes képviselője, 1998-tól 2014-ig egyéni önkormányzati képviselő a XI. kerületben, kultúrért felelős alpolgármester. 2003-tól 2006-ig a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciójának vezetője, és az Egészségügyi Bizottság alelnöke. 2004-2007 között a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség budapesti elnöki tisztét látta el, 2006-2014 között parlamenti képviselő. Nős, két gyermek édesapja. Kupper András zenei vonatkozású tevékenységéről ide kattintva lehet olvasni.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.