Edu-Art

Egyetemisták színházi találkozója Lakiteleken

2014.02.26. 16:40
Ajánlom
Orosz és magyar egyetemisták részére szervez színházi találkozót augusztusban Lakiteleken a Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködési Egyesülettel.

Augusztus 10. és 19. között gyakorlott színházi rendezők és dramaturgok közreműködésével intenzív, egyben innovatív módszeren alapuló, nyelvtanulással egybekötött színházi találkozót szervezünk - mondta Lezsák Sándor, aki egyben a Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke. A találkozóra magyar anyanyelvű orosz szakos egyetemisták, valamint orosz anyanyelvű, magyar szakos egyetemisták jelentkezését várják - fűzte hozzá.

Az Országgyűlés alelnöke elmondta: a találkozó két szakaszból áll. Az előkészületi fázisban az egyetemisták a felhívás mellékletében feltüntetett művek egyikét kiválasztják, megismerkednek a darab idegen nyelvű szövegével és kialakítják egymás között a szereposztást.

A második szakasz az augusztusi tíz napos tábor, ahol minden csoporttal dramaturgok, rendezők foglalkoznak annak érdekében, hogy az adott darab nyelvi fordulatai beépüljenek és az egyfelvonásos mű közönség előtt előadható legyen. A tíznapos lakiteleki találkozó végén minden csoport bemutatja saját produkcióját.

A Tolsztoj Társaság tiszteletbeli elnöke szólt arról, hogy a műhelymunka időpontja egybeesik a Lakiteleken harmadik alkalommal megrendezendő orosz-magyar műfordítói táborral, az ehhez a programhoz kötődő kulturális előadások a színházi műhely résztvevői számára szintén látgathatók lesznek.

A találkozóra május 15-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Dinyés Dániel kapja az Art is Business Fidelio-díját

Idén negyedik alkalommal adják át az Art is Business Díjakat azon vállalati és kulturális szereplőknek, akik az elmúlt időszakban jó példával jártak elől. A Fidelio – Kulturális mecénás elismerés idei nyertese: Dinyés Dániel karmester, zeneszerző, a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője.
Klasszikus

„Csak egy közös ügy létezik” – Beszélgetés Dinyés Dániellel

Dinyés Dániel egész életében különösen figyelt arra, hogy művésztársait lehetőségeihez képest segítse. Ennek hitelességét erősíti, hogy ő maga nem is szívesen beszél róla. Nemes gesztusairól kizárólag szűk környezete és az érintettek tudnak. 2022-ben a zeneszerző-karmester veheti át az Art is Business Fidelio-díját, amellyel azokat az alkotókat ismerik el, akik saját erejükből, ellenszolgáltatás nélkül támogatják a művészeti szektort.
Vizuál

Szellemidézés a mezőszemerei kertek alján – Hamarosan nyílik Bukta Imre új kiállítása

Külön erre az alkalomra festett képek, installációk és videómunkák fogadják a látogatókat Bukta Imre Műveljük kertjeinket! című átfogó tárlatán, amely kétségkívül az év kiállítása. A több mint ezer négyzetméter alapterületű Godot Kortárs Művészeti Intézetben (GICA) rendezett tárlat november 27-én nyílik.
Plusz

Hangolódjunk közösen! – Adventi programajánló a család minden tagjának

A gazdag kulturális programkínálatának köszönhetően a várakozás örömét, korosztálytól függetlenül, sokféleképpen megélhetjük az adventi időszakban: legyen az bábelőadás, koncert, múzeumpedagógiai foglalkozás vagy gyerektáncház. Mutatunk pár tippet, amely kihagyhatatlannak ígérkezik idén decemberben.
Klasszikus

Szerb győzelem, magyar második hely a Bartók Világversenyen

A 24 éves Veljko Nenadić kapta az első díjat a 2022-ben komponistáknak meghirdetett megmérettetés gálaestjén, műve szerepel majd a jövő évi, hegedűsöknek szóló forduló választható darabjai között is. A második díjat Thomas Kornél kapta.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.