Edu-Art

Élesben a Zeneakadémia tanszékei

2013.06.25. 14:26
Ajánlom
Négy koncerttel indul el 2013 őszén a Zeneakadémia egy-egy tanszékéhez kötődő művésztanárok és fiatal tehetségek bemutatkozó sorozata.

A Zeneakadémia október 22-én újranyitó Liszt Ferenc téri épületébe a koncertélet mellett az egyetemi oktatás is visszaköltözik. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanáraival és hallgatóival elsőként a Zeneakadémia Koncertközpont Élesben-sorozata keretében ismerkedhet meg a hangversenylátogató közönség. Elsőként a Népzene Tanszék, a Zeneakadémia legfiatalabb, hat éve alapított egyetemi műhelye mutatkozik be 2013. november 6-án. Igaz, e rendkívüli népszerűségnek örvendő tanszék bő százéves hagyományt: a magyar népdalkultúra megismertetésének és elismertetésének Bartók és Kodály által útnak indított nemes tradícióját viszi tovább, amely a táncház-mozgalom sikerének és legújabb kori reneszánszának, a kortárs magyar kultúrát ezernyi módon megtermékenyítő elementáris erejének köszönhetően ma is élő gyakorlat. A nagyszabású gálakoncert - melyen közreműködik mások mellett Ökrös Csaba, Sebestyén Márta, Agócs Gergely, Halmos Béla, Balogh Kálmán, Pál István Szalonna, Árendás Péter, valamint a Vujicsics és a Söndörgő együttesek tagjai - egyben frappáns válasz arra a kérdésre is, autentikusan előadható-e a népi muzsika pódiumon, eredeti közegéből kiszakítva.

Három nappal később, 2013. november 9-én a Harsona Tanszak hangversenyével folytatódik az Élesben-sorozat, melynek apropóját a zeneakadémiai harsona-oktatás 115 évvel ezelőtti elindítása adja. Az ünnepi koncert egyaránt kínál hossz- és keresztmetszeti válogatást a harsona irodalmából, amennyiben a klasszikus zenei múlt jelentős művei éppúgy szerepelnek programban, mint kortárs darabok, s persze jazz kompozíciók, hiszen a jazz és a harsona közel száz éve elválaszthatatlanok egymástól. Az előadók között megtaláljuk a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének és Harsona Tanszakának végzett és jelenlegi hallgatói, valamint a magyar harsonás társadalom színe-javát, akikhez Hőna Gusztáv tanszakvezető meghívására nemzetközi sztárok csatlakoznak.

A Zeneakadémia Jazz Tanszéke két koncertet is ad 2013-ban: november 20-án a tanszék volt és jelenlegi növendékei, december 21-én pedig a László Attila által vezetett Big Band lép fel. A Jazz Tanszék a Zeneakadémia progresszivitásának egyik motorja: a rendszerváltás óta működő műhely megmutatta, hogy a jazz is elmélyült szakmai alapokon tanítható és számon kérhető, s mindezek eredményeképp az sem véletlen, hogy Európa-szerte mind többen beszélnek a „magyar jazzről" mint egyfajta sajátos, mással össze nem téveszthető ízről.  A magyar jazz-oktatás színvonalát a november 20-i koncerten közreműködő a régi és friss végzősök parádés listája is bizonyít, akik közül sokan -  Binder Károly, Berki Tamás, Oláh Kálmán, Babos Gyula, Jeszenszky György, Lattmann Béla, hogy csak néhány nevet említsünk a kiválóságok közül - oktatóként lépnek fel a Zeneakadémia Nagytermében.

 A tanszék működésének kezdettől fogva szerves része a folyamatosan változó felállásban működő Big Band, amelyben a legkiválóbb hallgatók mellett olyan big band-specialisták fújnak majd, mint Fekete Kovács Kornél, Bacsó Kristóf, vagy Schreck Ferenc. Az állandóságot a zenekart vezető kitűnő gitáros-zeneszerző László Attila jelenti, aki 1987 óta vezetője a nagyzenekarnak, egyben a tanszék nagyhatású oktatója. Maga a mintegy nyolcvanéves múltra visszatekintő big band-műfaj legalább két ponton közelít a klasszikus zene „logikája", illetve hangzásideálja felé, amennyiben a szólisztikus játék primátusa helyett a műgonddal meghangszerelt kórushangzásra épít, a zsáner alapját adó szabad improvizáció helyett pedig - a szólókat leszámítva - taktusról-taktusra megkomponált darabok jellemzik. Így születik meg a műfaj utánozhatatlan sármja: a fegyelmezett könnyedség, az eltervezett spontaneitás és a harmóniában önmagát megmutató szabadság élménye.

Az Élesben-sorozat 2014-ben az Ének Tanszék, és a Zeneszerzés Tanszék alkalmazott zeneszerzés szakirányának hallgatóinak bemutatkozásával folytatódik majd. Az Élesben-sorozat koncertjeire, és a Zeneakadémia Koncertközpont többi hangversenyére jegyek válthatók a Libri Könyvesboltokban és az Írók Boltjában, valamint a Zeneakadémia honlapján, ahol a koncertek részletes műsora is megtalálható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.