A versenyen fiatal énekesnövendékek vagy ifjú előadóművészek indulhatnak, akik klasszikus - komolyzenei hangképzésen alapuló - magánének tanulmányokat folytattak vagy folytatnak. Az énekversenyt három korcsoportban rendezik meg: az alap- és középfokú oktatásban résztvevők között csak magyar diákok indulhatnak, a főiskolai vagy az egyetemi képzés első három évfolyamában tanulók, illetve a felsőbb évesek és friss diplomások számára meghirdetett kategóriák viszont mindenki számára nyitottak.
A versenyt 1998-ban, egy esztendővel a Kossuth-díjas tenor, Simándy József halála után alapította Temesi Mária Liszt-díjas operaénekes, az SZTE ZMK professzora és a művésznő egykori énektanára, Sinkó György. Az immár hetedik alkalommal megszervezett és 2008-ban nemzetközivé vált megmérettetésen olyan ma már híres énekesek tűntek föl, mint Gál Erika, Rálik Szilvia, Geszthy Veronika, Wierdl Eszter, Fekete Attila, Kiss B. Atilla, Kovácsházi István, Kóbor Tamás, Nyári Zoltán vagy Wendler Attila.
A legrangosabb és legnagyobb létszámú hazai énekverseny idei döntőjén tizenkét ország összesen 117 fiatal énekese mutatkozik be - mondta Kerek Ferenc, az SZTE ZMK dékánja. A péntek estig tartó meghallgatásokon az énekeseknek három produkciót kell előadniuk. A legjobbakat a Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes vezette nemzetközi zsűri választja ki, jutalmuk a pénzdíjak mellett számos koncertmeghívás lesz a 2011/2012-es évadban. A verseny eredményhirdetését szombat este tartják a Szegedi Nemzeti Színházban, az ezt követő gálaesten pedig az idei megmérettetés legjobbjai mellett többen fellépnek a korábbi győztesei közül is.