Edu-Art

Esszéíró pályázatot hirdetett a Modem

2012.11.02. 11:33
Ajánlom
A Szürrealizmus a valóság vonzásában című pályázat leadási határideje: 2012. november 28.

Az esszéíró pályázatot a debreceni Modem az Idegen anyag - Szürrealizmus a valóság vonzásában című kiállításhoz kapcsolódóan hirdette meg középiskolások számára. A tárlat egy újabb válogatás a debreceni Antal-Lusztig-gyűjteményből. A korai és késői modernizmus legnagyobb magyar képzőművészeit felvonultató kiállításon Mednyánszkytól Gulácsyn át a Szentendrei Iskola és az európai iskolai művészein keresztül kortárs alkotóktól is szerepelnek műalkotások.

A pályázatra a szervezők olyan esszéket várnak, melyek a műfaj klasszikus, publicisztikai értelmében esszék, vagyis némileg elrugaszkodnak tárgyuktól, nem feltétlenül elemeznek, hanem sokszor inkább benyomásokról, az írást készítő szubjektumáról szólnak. Azaz semmiképpen nem műelemzéseket várunk, hanem sokkal inkább egyéni hangú prózai írásokat, amelyeket a kiállítás ihletett. A kitétel annyi, hogy a kiállításon szereplő egy konkrét műalkotásról szóljon az esszé és az alábbi témák egyikéhez kapcsolódjon:
- tekintet
- hirdetés
- valóság
- keret
- háború

A pályázók számára a Debreceni Városi Könyvtár Központi Olvasóterme ingyenes kutatási lehetőséget biztosít 16 éven felülieknek is.
Formai követelmények: terjedelem legfeljebb 5000 karakter szóközökkel, 12 pontos Times New Roman betűtípussal, 1,5 sorközzel.
A pályázati anyagot emailben csatolva ([email protected]) vagy nyomtatott formában (4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.) kérik leadni. Az emailben küldött pályázati anyagok fájlneve a pályázó neve legyen.

A formai követelményeknek nem eleget tevő pályamunkákat nem fogadják el.

A pályázatokat szakmai zsűri bírálja, a díjazottak értékes tárgynyereményben részesülnek. A díjnyertes esszék felkerülnek a Modem honlapjára.

További információ: György Gabriella, +36 30 5905933, [email protected]

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.