A kezdetektől EUYO forrásainak hozzávetőlegesen 40 százalékát fedezték éves szinten az Európai Unió költségvetéséből, de 2014-től az Európai Unió nem tudta tovább vállalni a dotációt. A zenekar a Kreatív Európa programra benyújtott pályázat alapján tudott további támogatáshoz jutni, egészen 2016. április 15-ig, amikor ez a forrás is kimerült.
A zenekar, a finanszírozás ellehetetlenülése miatt 2016. szeptember 1-től függeszti fel tevékenységét.
A résztvevők a zenekari próbák során a hangszeres zene elismert szaktekintélyeivel dolgozhattak együtt, s ezt követően világhírű karmesterek és szólisták társaságában léphettek fel a világ nagynevű koncerttermeiben.
Az induláskor a 140 zenekari hely betöltésére több mint 4000 jelentkezőből választották ki a legalkalmasabbakat, s ezért minden évben meghallgatásokat tartottak az EU valamennyi országában. A rendszer sajátossága volt, hogy a meglévő és maradni szándékozó tagoknak is minden évben új meghallgatáson kellett részt venniük. A kurzusok általában kéthetes próbaidőszakot jelentettek, amikor a zenészek nagyzenekari próbák és hangszeres szekciókban végzett szakmai programok során készülhettek fel az adott szezon legfeljebb 10 koncertből álló turnéjára.
A zenekar, többek között Claudio Abbado irányítása alatt több mint háromezer fiatal zeneművésznek adott lehetőséget, és indított el a nemzetközi pályán.