Edu-Art

Fiatal zenészek figyelem!

2013.10.03. 13:05
Ajánlom
A Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar 2013. november 5-én meghallgatást tart Budapesten 1988-1998 között született fiatal zenészek számára.

1986-os alapítása óta a Gustav Mahler Jugendorchester a világ egyik legnevesebb ifjúsági zenekarává vált. Claudio Abbado azzal a céllal alapította az együttest, hogy Kelet- és Nyugat-Európát összekösse, hiszen ez volt az első olyan ifjúsági zenekar, amely a keleti blokkból is fogadott fiatal muzsikusokat. 1992-ben a zenekar minden 26 év alatti európai zenész számára nyitottá vált.

A budapesti meghallgatásra 2013. november 5-én kerül sor a Bartók Konziban. A jelentkezésre, illetve a próbajátékra előírt zenekari állások és a szólódarabok listájának letöltésére ide kattintva van lehetőség.

Akik bármilyen okból mégsem tudnak a megjelölt helyszínen és időpontban a meghallgatáson részt venni, legalább három nappal előbb értesítsék a szervezőket. A jelentkezés feltétele továbbá, hogy a muzsikusoknak a turnék ideje alatt rendelkezésre kell állniuk.

A próbajáték eredményéről 2014. január végén értesítik a jelentkezőket.

A zenekar a következő évad tavaszán, 2014. április 7-30. között David Afkham, nyáron - előreláthatóan augusztus 2. és szeptember 8. között - Christoph Eschenbach vezényletével turnézik majd.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz. 
Klasszikus

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Könyv

Pernye és fű – ősszel érkezik Závada Pál új regénye

Október 8-án a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg a Kossuth-díjas író legújabb regénye, amelynek története és karakterei ugyan fiktívek, ám a benne szereplő interjúk valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-es filmjükhöz.
Színház

Elhunyt Szatmári Liza

Az Aase- és Gobbi Hilda-díjas színésznő július 20-án, életének 97. évében hunyt el. Szatmári Liza hetvenhárom éve volt a Vígszínház tagja, halálhírét a társulat közölte.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.