Edu-Art

Fischer Annie ösztöndíj

2011.02.08. 16:00
Ajánlom
Beadási határidő: 2011. február 28.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fiatal, hangszeres és énekes szólisták részére a Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíj elnyerésére.

Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen szólista pályájukra való felkészülésükhöz.

Ösztöndíjban részesülhet évente: 10 fő.
Pályázhatnak az 1981. január 1. után születettek.
Az ösztöndíj időtartama:
12 hónap
Az ösztöndíj összege: bruttó 80.000 Ft/hó
Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki 2011-ben központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (a DLA-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása, illetve az NKA más, ösztöndíj jellegű támogatási formái is ide tartoznak) részesül.

A pályázat tartalmi és formai követelményei:
Az ösztöndíjat egy éves programmal lehet megpályázni. Az ösztöndíj több személynek megosztva is adományozható, egy pályázó legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjasnak a pályázati évben, illetve a pályázati évben kezdődő hangversenyévadban (2011. márciusától 2012. augusztus 31-ig) minimum 10, különböző műsorú, tiszteletdíj nélküli koncert fellépést kell teljesítenie.
A pályázatot elnyert ösztöndíjasokról a hangversenyrendező irodák, a fesztiválszervezők és a külföldi magyar kulturális intézetek tájékoztatást kapnak. Az ösztöndíj visszavonható. Korábbi ösztöndíjasok is pályázhatnak, amennyiben nem töltötték ki a három intervallumot.

Benyújtandó:
1./ A pályázat mellékleteként megjelent adatlap
2./ az 1. számú melléklet, a nyilatkozat,
3./ a pályázó eddigi munkásságát ismertető szakmai önéletrajz, aláírva,
4./ ha van, diploma (nyelvvizsga hiányában: a végbizonyítvány) másolata,
5./ a pályázó művészeti területén dolgozó két elismert tanár, vagy művész ajánlása és
6./ a pályázó repertoárjának listája, amely tartalmazzon XX. századi és magyar kortárs művet/műveket is.

A pályázatokat elektronikus formában és 10 nyomtatott példányban a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. irodájában kell benyújtani személyesen munkaidőben vagy postai úton. Felelős munkatárs: Széll Ágnes, cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 31. I./2. Telefon: 266-1459, E-mail: filharm@hu.inter.net; szell.agnes@hu.inter.net

Beadási határidő: 2011. február 28.
Hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő után nincsen mód.
Az elbírálás határideje: a beadási határidőt követő legfeljebb 30 munkanap.
Az ösztöndíj megvonható, ha az ösztöndíjas vállalt kötelezettségének nem tesz eleget.

A részletes pályázati kiírás és a pályázati adatlap letölthető a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. honlapjáról (www.filharmoniabp.hu ) valamint itt.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja - közölte a lengyel sajtó.
Vizuál

Rosszkedvű? – Vígjátékok karantén idejére

Nem a valóság elől menekülünk, egyszerűen csak szeretnénk egy kicsit jobban érezni magunkat. Ezért nézünk vígjátékokat és ezért ajánljuk őket. Szubjektív filmajánlónkban az HBO Go klasszikus és közelmúltbeli vígjátékaiból válogattunk.
Plusz

Hatezer műsort tesz közzé ingyenesen az MTVA

A NAVA, a Rádióarchívum és az M3 is ingyenessé tette tartalmainak egy részét, hogy komolyzene, hangoskönyvek, tévéfilmek és sorozatok által biztosítsák az igényes otthoni szórakozást.
Színház

A Színházi világnapon indult az Ülj mellém! beszélgetéssorozat

A kultúra és a sport tehetségeit ülteti egy asztal mellé Fodor Annamária színművész és a Molnár Andrea táncművész új online beszélgetéssorozata. Az Ülj mellém! első adásában Udvaros Dorottya, Miklós Edit és Bercsényi Péter beszélgetnek. 
Könyv

Online várja a vásárlókat az ország egyik legnagyobb könyvesbolthálózata

Habár a Líra könyvesboltok ideiglenesen bezártak, a weboldal segít abban, hogy senki se maradjon könyvek nélkül a karantén alatt. A Líra Könyv Zrt. sajtóközleménye.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.