Edu-Art

Géniusz tehetséggondozó képzések

2010.11.23. 13:21
Ajánlom
A Magyar Géniusz program keretében indított akkreditált képzésekre november 26-ig lehet jelentkezni.

A Magyar Géniusz program keretében indított, akkreditált tehetséggondozó képzések II. ütemére november 26-ig lehet jelentkezni országszerte a Tehetségpontok képviselőinek és a magyar tehetségügy szakembereinek.

A Géniusz képzéseket ajánlják:

- kiemelten a TÁMOP tehetségügyi pályázatok résztvevőinek;
- regisztrált Tehetségpontok összes tehetségsegítő munkatársának;
- a tehetségeket segítő pedagógusoknak, pszichológusoknak, szakembereknek;
- szülőknek (intézményi, szervezeti ajánlással);
- közvetlenül a felnőtt ifjú tehetségeknek.

A képzéseken kizárólag magyar állampolgárok vehetnek részt.

További információkért és elérhetőségekért kattintson a Magyar Géniusz Portálra!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Tánc

Elmaradó előadások az Experidance Társulatnál (FRISSÍTETT CIKK)

A Román Sándor vezette társulat közleménye szerint a repertoár bemutatása csak időszakosan szünetel, amelynek oka nyolc táncművész távozása. (CIKKÜNK FRISSÜLT.)
Vizuál

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel. 
Színház

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Tánc

Cáfolja a megszűnésről szóló hírt az Experidance

A társulat ma adott ki sajtónyilatkozatot, melyben „egyértelműen és határozottan visszautasítják” azt a hírt, mely szerint feloszlanának.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.