Edu-Art

Hamarosan "kinyílik" a miskolci SZEM

2014.01.14. 12:05
Ajánlom
Az idén is megrendezik az európai Színművészeti Egyetemek fesztiválját a Miskolci Nemzeti Színház és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem közös szervezésében február 4. és 9. között.

A miskolci nemzetközi színművészeti fesztivál programján öt külföldi és négy magyar előadás, workshopok, vizsgaelőadások, közönségtalálkozók és szakmai beszélgetések szerepelnek - olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, a Miskolci Nemzeti Színház újra lehetőséget ad a hazai közönség számára arra, hogy megismerkedhessen Európa fiatal művészeinek munkáival és kortárs színházi irányzataival. Az eseményen München, Varsó, Krakkó, Bytom, Vilnius, Prága, Bukarest, Kaposvár és Budapest színművészeti egyeteme vesz részt.

A programban olyan vizsgaelőadások és műhelymunkák szerepelnek, amelyeket a hallgatók az egyetemi művészeti oktatás részeként készítettek. A fesztivál szervezőinek célja betekintést nyújtani azokba az európai színházi trendekbe, amelyek meghatározzák a holnap színházművészetét, hiszen a Miskolcra látogató egyetemi hallgatók közül fognak kikerülni a következő évtizedek jeles művészei is.

A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan az idén is közönségtalálkozók és szakmai beszélgetések várják az érdeklődőket, továbbá workshopot tart Horváth Csaba, Gemza Péter koreográfus, rendező, Lőrincz Katalin táncművész, koreográfus, valamint Szabó Mónika karmester, zenei vezető is. A fesztiválon résztvevő több mint száz fiatal alkotónak lehetőséget adnak arra, hogy megismerjék egymás munkáit, a hallgatók együtt vehetnek részt a workshopokon.

A program összeállításakor hangsúlyt fektettek a zenés színházi műfajokra. A prágai egyetem hallgatói E. F. Burian Háború című művét adják elő, Varsóból Benjamin Britten Lukrécia meggyalázása című operája érkezik a fesztiválra és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem The Don Juan Project című előadása is szerepel a programban.

A közönség találkozhat tánc- és mozgásszínházi, valamint hagyományos prózai előadásokkal is. A vilniusi egyetem hallgatói a Mindennek ellenére című produkciót hozzák el Miskolcra, az idén is érkezik német-lengyel koprodukció: az Operculum - A haza keresése című mozgásszínházi előadás látható müncheni és bytomi diákok előadásában a fesztiválon, a bukaresti színház- és filmművészeti egyetem pedig Ionesco A kopasz énekesnő című művével vesz részt a rendezvényen.

A fesztivál társszervezője, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem két produkcióval szerepel a fesztiválon, mindkettő a negyedéves színészosztály munkája: a Zsótér Sándor rendezte Hamletet és a Horváth Csaba által színpadra állított Vérnászt láthatja a közönség. A Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatói a Rusznyák Gábor által rendezett Rómeó és Júliát mutatják be.

Az eredeti nyelven zajló előadások magyar és angol nyelvű feliratozással láthatók. A részletes program a fesztivál honlapján, a www.miskolciszem.hu-n és Facebook oldalán található meg.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Újra színpadon - Így élték meg a művészek a visszatérést

A pandémia miatti leállás során nemcsak mi, nézők szoktunk el a személyes kulturális élményektől, de bizony a művészeknek is újra kellett tanulniuk a színpadi jelenlétet és a közönséggel történő találkozást. Ennek a folyamatnak a lelki oldaláról kérdeztük őket.
Vizuál

75 év után újra Magyarországon Courbet festménye

Magyar magángyűjtő vásárolta meg, így 75 év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja, Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye. Rövidesen a magyar közönség is láthatja az értékes alkotást.
Jazz/World

Kizökkenés a mából – Megjelent Orbán Bori első albuma

A Kaláka Kiadó gondozásában látott napvilágot Orbán Bori első lemeze Ma chanson címmel. Az album készüléséről, terveiről és vágyairól faggattuk a fiatal énekesnőt.
Plusz

A nyugalom fesztiválja vár a Káli-medencében

Pál István Szalonna és Bandája, Nagy Feró, Ferenczi György és a Pesti Rackák, a Szent Efrém Férfikar, a Fonó zenekar, de Pély Barna is ott lesz a Kőfeszten, aminek idén is a Káli-medence ad otthont augusztus 4. és 8. között. A fesztivál tíz településen, ingyenes programokkal várja az érdeklődőket.
Klasszikus

Középpontban Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága Pannonhalmán

Augusztus 27-29. között rendezik meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek zenei gerincét idén Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága adja. A programot Klukon Edit és Ránki Dezső művészházaspár állított össze. 

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.