A gyermekzenekar 800. koncertjét 2007-ben éve tartották, mostanra pedig már az ezret is meghaladta a fellépéseik száma. Évente 30-40 koncertet adnak, főleg Szentegyházán és a környező székelyföldi településeken. A kilencvenes évek eleje óta rendszeresen lépnek fel a filisek Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta területein. A 2003-ban Magyar Örökség-díjjal kitüntetett együttes 2005-ben Törökországban járt, tavaly ősszel pedig "meghódította" Nyugat-Európát is. Szeptemberben a 140 tagú, székely gyermekekből álló ének- és zenekar a magyar nemzeti kisebbségek Brüsszelben működő európai érdekképviseleti irodája (HUNINEU) és a belga szenátus közös szervezésében vendégszerepelt Brüsszelben Gyermekhangok Európáért című műsorával.
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia elmúlt három évtizedéről Haáz Sándor zenetanár, az együttes karnagyaelmondta, hogy a Fili 30 éves névsorába pontosan 1196 név került be. Az összeírás azért is volt fontos, mert május 4-én hajnalra minden egykori zenekari tag házának kapujára vagy lakása ajtajára kis zászlót tűztek azzal az évszámmal, amikor az illető tagja volt a gyermekfilharmóniának. Több helyre két-három vagy akár hat-nyolc zászló is került. Sok egykori "filis" gyermeke ma játszik a zenekarban, ezért aztán nagy családi találkozó is minden Filinapok - mesélte Haáz Sándor.
Az első "Filinapokat" 1992-ben rendezte meg az akkor 10 éves Szentegyházi Gyermekfilharmónia, így már a rendezvénysorozat is 20 éves múltra tekint vissza. Az általában 2-3 napos zenei napokat az idei kettős évforduló miatt négynaposra bővítették. A május 6-án zárult programsorozat zenei eseményei mellett 55-en a Filinapok alatt tették le magyar állampolgári esküjüket.