Edu-Art

Harsonások, figyelem!

2012.04.19. 12:10
Ajánlom
A Corpus Quartett tenor- és basszusharsona versenyt hirdet április 22-ére, a jelentkezéseket folyamatosan fogadják.

Az egyfordulós verseny anyaga Vukán György Pozan illetve Basszpozan című kompozíciója, valamint egy szabadon választott mű 10 percben.

A jelentkezési díj 5000 Ft, ami a verseny helyszínén, a Budafoki Dohnányi Zenekar próbatermében (1087 Budapest, Kerepesi út 29/b) fizetendő. A szűk határidő miatt jelentkezéseket a verseny kezdetéig, április 22. délelőtt 11 óráig fogadják.

A Corpus Harsona Quartet négy nemzetközi versenygyőzelemmel és két Artisjus díjjal a háta mögött nagy fába vágta a fejszéjét, immáron másodszor 2012-ben. Először március közepére szerveztek mesterkurzust a nemzetközi hírű basszusharsonás, Brandt Attema (Holland Rádió / New Trombone Collective) részvételével, aki közös koncertet is adott a kvartettel. Mint a fenti fotón is látható, a kurzuson mintegy 22 fiatal harsonás vett részt - akik akkor még javában készültek az évről évre meghirdetett Balog-Zilcz Országos Harsonaversenyre. Héhány hete azonban - eddigre a növendékek a kötelező darabokat már megtanulták - kiderült, hogy a zeneakadémiai háziversenyből országos, minden zeneművészeti egyetemre kiterjesztett megmérettetés a rendező alapítvány anyagi gondjai miatt 2012-ben, és a későbbiekben sem kerülhet megrendezésre.

Mivel a Corpus Quartet régóta dédelgetett álma egy harsonaverseny megrendezése, azonnal átvette a kezdeményezést, és a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Marschall Produkciós Iroda, a verseny díjait biztosító Michael Rath hangszerkészítő mester és a Goldhorn Kft, valamint a Jeunesses Musicales Hungary támogatásával április 22-re meghirdette az 1. Corpus Harsona Kvartett Országos Harsonaversenyt, melyre minden magyarországi felsőfokú képzésben résztvevő harsonást várnak. A szervezők feltett szándéka, hogy a Corpus Harsona Kvartett Országos Harsonaversenyt évről-évre megrendezzék, nyissanak a szakközépiskolás hallgatók felé, és a későbbiekben nemzetközi szintre emeljék.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Klasszikus

Elhunyt Ida Haendel, az egykori csodagyerek, akinek Sibelius gratulált

Lengyelországban született, háromévesen felfedezték zenei tehetségét. Kanadában élte le élete jelentős részét. Sibelius levélben gratulált neki a hegedűversenyének előadásáért.
Színház

Szabó Magda: Régimódi történet – online közvetítés

A Tasnádi Csaba által rendezett történet visszarepít a múltba, ahol hasonló problémákkal küzdöttek Szabó Magda hősei, mint a mostaniak, csak szebb ruhákban.
Színház

Megszavazta az Országgyűlés az SZFE modellváltását

Az Országgyűlés július 3-án döntött a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatról.
Zenés színház

Szántó Andrea: „Tőlem kérdezed, aki nem vagyok dívatípus?”

Mezzoszoprán és alt szerepekben egyaránt tündököl: Juditként érzékeny és megejtő, Carmenként vad és szenvedélyes. Ha nem söpri el a bemutatót a világjárvány, Kundry szerepében mutatkozott volna be az Operaház új Parsifal-előadásában. Szántó Andreát március elején faggattam operákról, operaszerepekről, de óhatatlanul is magasabb kérdések felé terelődött a beszélgetés.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.